Ugrás a tartalomra

Folyamatos a húspultokon is a drágulás

2022.05.10
15:16
2022.05.11
07:06
Forrás
Pannon RTV
Folyamatosan drágul a hús Szerbiában. Az országban van elegendő takarmány, de az is egyre drágább, egyebek között emiatt tapasztalható az áremelkedés. Egyre több gazda felhagy az állattenyésztéssel, kevesebb a vágójószág, ez is húsdrágulás egyik oka.

Ludason egykor szinte minden házban hizlaltak jószágot, ma már csak elvétve foglalkozik valaki sertés- vagy szarvasmarha tenyésztéssel. A takarmányárak az egekbe szöktek. A vágótehén ára élősúlyban nagyjából 210, az üszőborjú 250-300, míg a bika 350 dinár kilogrammonként. A hízósertésért a múlt héten 208 dinárt fizettek hozzáadott értékadó nélkül, most azonban csökkent a felvásárlási ár.

A szabadkai hentesüzletekben néhány nappal ezelőtt akár 1200 dinárt is elkértek egy kiló marhahúsért, mostanra azonban valamelyest mérséklődött az ára. Egy évvel ezelőtt ugyanakkor még 700 dinárt kellett fizetni érte.

Diósi István egyre kevesebb húst vásárol. Alkalmanként egy kiló helyett csak 70 dekát, sertés- vagy csirkehúst. „700 dinár egy kiló mellehúsa. Itt most már úgy jön ki az egész, hogy a disznóhús meg a csirkehús egymást zavarják az árban. És soha nem volt az, hogy csirkehús olyan drága volt, mint a disznóhús. Ugyanúgy a marhahús, a marhahús elszökött az égbe.”

A húsdrágulást Dušanka Kojić is tapasztalja. „Mi legtöbbet egy kicsit szalonnát, ezt az abáltat, kis szalonnát, csirkehúst, meg halat szoktunk, szerintem mindennek fölment az ára.”

Angyal István hentes szerint a drágulások ellenére van kereslet a jó minőségű húsra. „Az árak, mondjuk, három hete egy kicsit emelkedtek, de azóta maradt az ára mindennek. Semminek nem ment föl az ára három hét óta körülbelül. 980 dinár az üszőcomb, 660 dinár az üszőoldalas, a csevap egy kicsit megemelkedett, annak most 708 dinár kilója.”

A bárány kilója 920, a birkahús pedig 430 dinár. Bálint Krisztina hentes azt mondta, a marhahús ára 1070 dinárra emelkedett május elseje előtt, most viszont 900 dinárra csökkent. Legutóbb a sertéshús ára nőtt. „Most a combnak 599 dinár kilója, a nyakkaraj, karaj, lapocka, darált hús 590.”

Akárcsak a sertés- és a marhahús esetében, a szárnyasoknál is a takarmány drágulása idézte elő az áremelkedést. Jelenleg a baromfihúsárusoknál a tyúkot, a kakast, a fiatal csirkét 350-360 dináros kilogrammonkénti áron lehet megvásárolni, ez nagyjából 50 dinárral több, mint egy évvel korábban. Ugyanakkor kacsát, libát, pulykát csak elvétve lehet kapni, mert felhagytak ezeknek a szárnyasoknak a nevelésével, annyira megemelkedtek a takarmányárak Szerbiában, különösen itt Vajdaságban.

Egy árusnál végül találtunk konyhakész kacsát is, kilója 700 dinárba kerül.

hústermék
húsárak
drágulás
csirke
sertés
marha
hentes

Most

19:17, Frissítve: 19:24

Arany János-érmet kapott Takács Márta

A Magyar Tudományos Akadémia 197. közgyűlésén, Budapesten a külhoni magyar kutatók munkáját elismerő Arany János-érmet vehetett át dr. Takács Márta, a szabadkai Magyar Tannyelvű Tanítóképző Kar rendes egyetemi tanára.
16:43, Frissítve: 18:02

Amikor a bánáti szívósság sző nagy terveket

A majdányi régészeti lelőhelyet, a Dr. Batthyány-Strattmann László Művelődési Egyesület székházát, a törökkanizsai könyvtár épületét és az 1858-ban épült Szent György-plébániatemplomot tekintették meg a VMSZ politikusai.
16:26

Így várja Budapest a kínai elnököt

Belgrádból Budapestre repül a kínai elnök. Hszi Csin-ping péntekig tartó látogatása során kétoldalú politikai, gazdasági és nemzetközi kérdésekről tárgyal Orbán Viktor magyar miniszterelnökkel és Sulyok Tamás köztársasági elnökkel.
15:19, Frissítve: 17:27

Ahol a kihívásból játék lesz

Labdarúgás, röplabda, sakk – ezekben a kategóriákban mérhették össze tudásukat középiskolás diákok és egyetemi hallgatók Szabadkán. Sportnapot tartottak a Magyar Tannyelvű Tanítóképző Kar hallgatói.

Népszerű

Mi drágul, mi nem?

Május elsejétől több luxustermék ára változik Szerbiában. Az áramért és a gázért ugyanannyit fogunk fizetni egész évben.

Drágábbak a luxustermékek Szerbiában

Több luxustermék is megdrágult Szerbiában május elsejétől. Keddtől egy doboz cigarettáért is többet kell fizetnie a dohányosoknak, mint eddig. Ami viszont jó hír, hogy az áram és a gáz árának emelkedésétől idén már nem kell tartanunk.

Cápát fogtak Neum közelében

Veszélyeztetett és szigorúan védett cápafaj egy példányát fogott ki a napokban egy helyi horgász az Adriai-tengeren, a bosznia-hercegovinai Neum közelében.

Népszerűek a palicsi programok

Május másodikán is több ezren látogattak Palicsra, habár a borongós időjárás miatt nem volt akkora tömeg mint előző nap, amikor mintegy 40 ezer ember fordult meg a tóparton.