Ugrás a tartalomra

Folytatódnak a fejlesztések Horgoson

2024.01.21
16:24
2024.01.21
19:38
Forrás
Pannon RTV
A szennyvízhálózat fejlesztése, számtalan közösségépítő program, a vasúti személyforgalom beindulása - ezek voltak a legjelentősebb beruházások, fejlesztések a tavalyi évben Horgos vonatkozásában.

A település fejlődése azonban az idén sem áll meg, több tervvel is készülnek az illetékesek.

Magyarkanizsa község második legnagyobb települése, Horgos folyamatosan fejlődik. Tavaly pedig megvalósult a helyiek egyik régi álma, ismét van vasúti személyforgalom Szabadka és Szeged között, ennek minden előnyét pedig a horgosiak is élvezhetik.

Calbert Károly, Horgos: „A vasút nagyon szükséges volt, egy plusz lehetőséget ad az utazás szempontjából, összeköt bennünket Magyarországgal, Európával, és ha elkészül a Szabadka-Újvidék vonal, akkor Szerbián belül is sokkal gyorsabban el tudunk jutni, kedvező áron, kedvezőbb áron, mint autóbusszal.”

Tavaly a helyi szennyvízhálózat fejlesztése volt az egyik legnagyobb beruházás a településen, akkor 1,5 kilométer hosszúságban épült ki. Ezt a beruházást idén is folytatni szeretnék.

Sors Róbert, elnök, Horgos HK: „Szeretnénk folytatni mindenekelőtt a kapitalizáció bővítését, amely reméljük, hogy megfog valósulni a tavasztól indulva, valamint a gyalogjárdák hálózatának a bővítése, felújítása, ezeket nagyon szeretnénk, ha megvalósulnának, valamint az utcáknak a mart aszfalttal való feltöltése, az is megtörtént 15-20 utcában, ezt is szeretnénk folytatni.”

Ami a migránsokat illeti, október vége óta a csendőrség tagjai Horgoson tartózkodnak, így a polgárok azóta kicsit fellélegezhettek.

Horgos
szennyvízhálózat
közösségépítő
vasút
Magyarkanizsa
Szabadka-Szeged
Sors Róbert
Calbert Károly
migráns
csendőrség

Most

13:34, Frissítve: 13:42

Tornádó söpör végig az USA középső államain

Heves viharok söpörtek végig az Egyesült Államok középső részén kedden kora reggel, órákkal azután, hogy Oklahomában egy tornádó legalább egy ember halálát okozta és két település egy részét elpusztította.
12:54, Frissítve: 13:09

Biztonságosan két keréken

A biztonságos kerékpáros közlekedésre, valamint a biciklis sport népszerűsítésére hívták fel a figyelmet Szabadka főterén. A Figyelj, hogy lássanak, közlekedj kerékpárral megnevezésű program során általános iskolás gyerekek vehettek részt.
12:11

„Intenzív kampányra kell számítani”

Dr. Pásztor Bálint a Vajdasági Magyar Szövetség elnöke a Szabadkai Magyar Rádió Napindító című műsorában a VMSZ államtitkárairól, a kampányról, valamint szabadkai és országos jelentőségű fejlesztésekről beszélt.

Népszerű

Mi drágul, mi nem?

Május elsejétől több luxustermék ára változik Szerbiában. Az áramért és a gázért ugyanannyit fogunk fizetni egész évben.

Népszerűek a palicsi programok

Május másodikán is több ezren látogattak Palicsra, habár a borongós időjárás miatt nem volt akkora tömeg mint előző nap, amikor mintegy 40 ezer ember fordult meg a tóparton.