Ugrás a tartalomra

Fremond Árpád a KODDE ösztöndíjakról

2024.04.24
15:30
2024.04.24
21:07
Forrás
Pannon RTV
A Magyar Nemzeti Tanács nem felelős abban, hogy a szabadkai Kosztolányi Dezső Diáksegélyező Egyesületnél pályázó tanulók nem kapták kézhez az elnyert ösztöndíj összegét.

Hiszen az anyaországi támogatás már nem az MNT-n keresztül zajlik - mondta sajtótájékoztatóján Fremond Árpád. Az MNT elnöke kiemelte, nincs belátásuk a szervezet működésébe, de igyekeznek segíteni és megoldást találni a problémára, ennek érdekében tárgyalni fognak az anyaországi partnerekkel. Fremond hozzátette, az ügy súlyossága miatt, valamint amiatt, hogy az MNT felelősként van feltüntetve, kénytelenek voltak a belügyi szerveket is értesíteni. A KODDE ösztöndíja anyaországi támogatáshoz kötött, de csak abban az esetben ítélik oda, ha minden rendben van az elszámolásokkal is, ezzel azonban a KODDE részéről hiányosságok voltak - mondta Fremond Árpád. 

Fremond Árpád, elnök, MNT: „Fontos tudni azt, hogy a támogatás egy-egy szervezethez különböző módon történhet, de a diáksegélyezők esetében az elmúlt időszakban a támogatás anyaországi támogatókon keresztül érkezett mindig, folyamatosan. A támogatás csak akkor lehetséges, hogyha minden évben rendben elszámoltak ezekkel az eszközökkel az adott szervezetek. Volt olyan időszak is, amikor a Magyar Nemzeti Tanácson keresztül érkeztek a diáksegélyezőkhöz, de az utóbbi két évben például kizárólag közvetlenül kellett, hogy a támogatások megérkezzenek. A kialakult helyzetért természetesen nem a Magyar Nemzeti Tanács a felelős, azért nem kapott támogatást a Kosztolányi Dezső Diáksegélyező Egyesület az elmúlt időszakban, mert nem volt rendes, illetve hiányos volt az elszámolásuk, és az anyaországi támogatóknak a törvény értelmében olyan szervezetnek nem adhatnak támogatást, amely nem számolt el rendeltetésszerűen az elmúlt időszak tevékenységéről.” 

MNT
Fremond Árpád
Kosztolányi Dezső Diáksegélyező Egyesület

Kapcsolódó tartalmak

Most

18:36

Cápát fogtak Neum közelében

Veszélyeztetett és szigorúan védett cápafaj egy példányát fogott ki a napokban egy helyi horgász az Adriai-tengeren, a bosznia-hercegovinai Neum közelében.
17:58, Frissítve: 18:12

Hszi Csin-ping megérkezett Franciaországba

A kínai elnök Emmanuel Macron francia államfő meghívására érkezett Párizsba, ugyanis a két ország 60 éve lépett diplomáciai kapcsolatba. Hszi Csin-ping franciaországi látogatása után Szerbiába és Magyarországra is ellátogat.
16:01, Frissítve: 16:11

Verstappené a pole pozíció

A címvédő és háromszoros világbajnok Max Verstappen, a Red Bull versenyzője volt a leggyorsabb a Forma-1-es Miami Nagydíj szombati időmérő edzésén, így a vasárnapi futamot ő kezdheti majd az élről.

Népszerű

Mi drágul, mi nem?

Május elsejétől több luxustermék ára változik Szerbiában. Az áramért és a gázért ugyanannyit fogunk fizetni egész évben.