Ugrás a tartalomra

Fremond: Erősíteni kell a szakkollégiumi rendszert

2023.09.25
10:23
2023.09.25
17:00
Forrás
Pannon RTV
Fontos megerősíteni a középiskolai szakkollégiumi rendszert a magyarlakta vajdasági településeken, városokban - erről is beszélt a Szabadkai Magyar Rádió reggeli műsorában Fremond Árpád.

Az MNT elnöke elmondta, hogy Topolyán túljelentkezés van, valamint Szabadkán lenne még igény több férőhelyre. Illetve fontos, hogy az olyan középiskolai központok mint Magyarkanizsa, Óbecse, Temerin, szakkollégiumi rendszerrel erősödjenek. Mindez a szülőföldön maradás miatt is jelentős. Fremond az interjúban beszélt az MNT stratégiáiról, amelyeket az év végéig fogadnának el.

„A tájékoztatási stratégia az oktatási stratégiák elkészültek, erről mi beszéltünk. A kulturális stratégia most készült el nemrég. Az a tervünk, hogy megtartsuk a közvitát mindhárom stratégiáról és utána elfogadásra kerüljön a Magyar Nemzeti Tanács ülésén. Ez azt jelenti, hogy a 2024-es 2029-es időszakra fogunk tudni stratégiákat elfogadni.”

Fremond Árpád

Most

19:37, Frissítve: 19:54

Nem hadászati nukleáris gyakorlatot tart Oroszország

Arra utasította az orosz fegyveres erők vezérkarát Vlagyimir Putyin orosz elnök, hogy készüljön fel egy olyan hadgyakorlatra, amelyen nem hadászati nukleáris fegyverek használatát fogják gyakorolni - közölte az orosz védelmi minisztérium.

Népszerű

Mi drágul, mi nem?

Május elsejétől több luxustermék ára változik Szerbiában. Az áramért és a gázért ugyanannyit fogunk fizetni egész évben.