Ugrás a tartalomra

Gyászülést tartottak dr. Selymesi Nándor emlékére

2023.12.20
12:13
2023.12.20
16:32
Forrás
Pannon RTV
A nyugalmazott urológus, a Szabadkai Közkórház korábbi igazgatója december 16-án rövid, súlyos betegség után hunyt el.

Egy perces néma csenddel tisztelegtek dr. Selymesi Nándor előtt a szabadkai Városháza dísztermében tartott gyászülésen. A nyugalmazott urológus, a Szabadkai Közkórház korábbi igazgatója december 16-án rövid, súlyos betegség hunyt el.

Elhivatottságát és az orvostudomány terén elért eredményeit az idén Szabadka Város Pro Urbe díjával ismerték el. Dr. Selymesi Nándor 67 évet élt. Munkássága ismertetése után dr. Saša Dželebdžić, a Szabadkai Közkórház igazgatója és dr. Pásztor Bálint, Szabadka Város Képviselő-testületének elnöke mondott beszédet.

„A Városi Képviselő-testületének elnökeként búcsúzom városunk kiválóságától, nagyra becsült polgárunktól, miközben az őt e díjra jelölő édesapámat, Pásztor Istvánt gyászolom. Másfél hónap alatt elmentek mindketten. A két barát. Közösségünk kevesebb lett két olyan emberrel, akik úgy éltek és dolgoztak, hogy azzal mások javát is szolgálták.”

gyászülés
dr. Selymesi Nándor
emlék
Szabadka

Most

16:51, Frissítve: 21:15

Deli: mi a béke pártján vagyunk

Június 9-én, vagyis egy hónap múlva európai parlamenti választásokat tartanak. A voksolásnak nagy tétje van, mivel az eredmények hatással lesznek az EU lakosságára, de a vajdasági magyarság életére is.

Népszerű

Drágábbak a luxustermékek Szerbiában

Több luxustermék is megdrágult Szerbiában május elsejétől. Keddtől egy doboz cigarettáért is többet kell fizetnie a dohányosoknak, mint eddig. Ami viszont jó hír, hogy az áram és a gáz árának emelkedésétől idén már nem kell tartanunk.

Cápát fogtak Neum közelében

Veszélyeztetett és szigorúan védett cápafaj egy példányát fogott ki a napokban egy helyi horgász az Adriai-tengeren, a bosznia-hercegovinai Neum közelében.