Ugrás a tartalomra

A Magyar Mozgalom MNT-frakciójának közleménye

2021.07.29
16:54
2021.07.29
19:16
Forrás
Közlemény
A Magyar Mozgalom MNT-frakciójának közleményét teljes egészében közöljük.

Mint az már ismeretes, Hajnal Jenő július 27-én felszólította a Tanyaszínház társulatát, hogy szakítsa meg idei turnéját, mert az előadás szerinte nem megfelelő. Ebben a cselekedetben egyszerre többféleképpen is megmutatkozik az a nyílt zsarnokság, amit a VMSZ az elmúlt évtizedben gyakorol az itt élő magyar közösség felett. Közben csak az változik, hogy lépésről lépésre tologatja azokat a határokat, amelyeket megenged magának az egyeduralom építésében.

A felszólítás ezen esetben egyenlő az előadás betiltásával, hiszen a tervezett fogadó helyszíneken a párt emberei a döntéshozók, ebből kifolyólag a felszólítás egyben lehetetlenné is tette az előadások megtartását. Ez be is bizonyosodott a kishegyesi példán, ahol a Helyi Közösség sietett közzétenni az előadás elmaradását.

Hajnal Jenő a Magyar Nemzeti Tanács intézményét nem tisztelve, annak nevében szólította fel a társulatot, amit mélységesen elítélünk, hiszen semmiféle egyeztetés, de még informálás sem történt az MNT tagjai felé. Számunkra ez azt jelenti, hogy a testület elnöke kisajátítja magának az intézményt, megkerülve a demokrácia látszatának minimumát is. Azt gondoljuk, e megnyilvánulása nem múlhat el felelősségrevonás és következmények nélkül.

Nem tisztünk ebben a közleményben megítélni az előadás minőségét, az teljesen irreleváns a civilizációs értékek szempontjából. Véleményezzék a kritikusok, az esztéták és a szélesebb közönség. Amennyiben az MNT elnökének és a VMSZ-nek bármilyen gondja volt és van az előadások tartalmával, formájával, az lehetne egy kulturális párbeszéd tárgya, csakhogy a civilizált párbeszédet éppen ők tették tönkre az elmúlt évtizedben visszaélve hatalmukkal és azzal az anyagi lehetőséggel, amelyre a hatalmukkal való visszaélés során szert tettek.

Teljesen mindegy, hogy az MNT elnöke önkezdeményezésből cselekedett vagy felsőbb utasításra hajtotta végre az általa vezetett intézményt felhasználva ezt a szégyenletes tettet, amit minden demokratikus országban elképzelhetetlennek tartanak. Az viszont egyáltalán nem mindegy, hogy ezzel Hajnal Jenő nemcsak a Tanyaszínházat, a művészvilágot, hanem az MNT-t és az egész vajdasági magyar közösséget kiskorúsította.

Javasoljuk, hogy aki csak teheti, látogasson el Kavillóra augusztus 12-ig, győződjön meg önállóan arról, hogy milyen munkát végeztek fiatal színészeink! Értékelje, hogy neki miről szól az előadás, s próbáljon meg választ kapni arra a kérdésre, vajon miért pont ez a darab váltotta ki a politikai döntéshozókból ezt az antidemokratikus és elfogadhatatlan lépést.

Magyar Mozgalom
MNT
közlemény
Magyar Nemzeti Tanács
Tanyaszínház
Kavilló

Most

17:17, Frissítve: 19:39

Ma kiderül, kik vihetik haza az ajándékokat!

A Közügyek kérdésére csaknem ötszáz válasz érkezett Vajdaság szinte minden részéből. Mai műsorunkban kiderül, hogy ki csobbanhat a családjával Mórahalmon. Nézzék a 18 óra 10 perckor kezdődő műsorunkat.
16:02, Frissítve: 16:33

Fiáker szemlét tartottak Cserépalján

Huszonnyolcadik alkalommal szervezték meg a Cserépaljai Fiáker Szemlét. A Parádés Kocsik és Lovak Nemzetközi Szemléjére a dél-bánáti Cserépaljára egész Szerbia területéről érkeztek a lovas sport kedvelői.

Népszerű

Mi drágul, mi nem?

Május elsejétől több luxustermék ára változik Szerbiában. Az áramért és a gázért ugyanannyit fogunk fizetni egész évben.

Drágábbak a luxustermékek Szerbiában

Több luxustermék is megdrágult Szerbiában május elsejétől. Keddtől egy doboz cigarettáért is többet kell fizetnie a dohányosoknak, mint eddig. Ami viszont jó hír, hogy az áram és a gáz árának emelkedésétől idén már nem kell tartanunk.