Ugrás a tartalomra

Megismerhetik a legújabb oktatási technológiákat a Microsoftnál

2017.08.16
15:32
2017.10.04
12:21
Négy informatikatanár utazhat Amerikába továbbképzésre.

A Tartományi Oktatási Titkárság és a Microsoft multinacionális vállalat közös szervezésében Vajdaságból négy informatikatanár utazhat a vállalat székhelyére. Céljuk, hogy bemutassák a cég által fejlesztett oktatási rendszereket és technológiákat.

A titkárság pályázatának egyik nyertese Nagy Szilvia tanárnő, aki a Zentai Gimnáziumban és a Közgazdasági Középiskolában tanít informatikát, matematikát és elektronikus ügyvitelt. A fiatal tanárnő már várja az utazást, hogy megismerkedjen az egyik vezető szoftvergyártó céggel és az általuk alkalmazott oktatási rendszerekkel. „Seattle-be, illetve Redmondba utazunk a Microsoft székházába. Egyhetes képzésen veszünk részt, ahol tulajdonképpen a legújabb technológiákat mutatják be nekünk, főként az oktatást illetően, és néhány iskolába is el fognak minket vinni, ahol találkozhatunk az ottani oktatási rendszerekkel.”

Az utazás költségeit a pályázat kiírói nem tudják fedezni, így a Zentai Önkormányzat téríti meg annak a felét, hiszen az oktatás minőségének a fejlesztése kiemelt stratégiai ágazat. Perpauer Attila, a zentai községi tanács oktatással megbízott tagja: „Pont ezek a továbbképzések segítik abban a kollégákat, a pedagógusokat, hogy minél szélesebb körűen tájékozódjanak nem csak a hazai, hanem a külföldi, és most van lehetőségünk arra, hogy a világszínvonalú fejlesztésekről.”

Az októberi utazás delegációjának tagjai között szerepelnek a tartományi oktatási titkárság vezetői és több oktatási szakember.

Megismerhetik a legújabb oktatási technológiákat a Microsoftnál

oktatási technológiák
továbbképzés
Microsoft

Most

16:51, Frissítve: 21:15

Deli: mi a béke pártján vagyunk

Június 9-én, vagyis egy hónap múlva európai parlamenti választásokat tartanak. A voksolásnak nagy tétje van, mivel az eredmények hatással lesznek az EU lakosságára, de a vajdasági magyarság életére is.

Népszerű

Drágábbak a luxustermékek Szerbiában

Több luxustermék is megdrágult Szerbiában május elsejétől. Keddtől egy doboz cigarettáért is többet kell fizetnie a dohányosoknak, mint eddig. Ami viszont jó hír, hogy az áram és a gáz árának emelkedésétől idén már nem kell tartanunk.

Cápát fogtak Neum közelében

Veszélyeztetett és szigorúan védett cápafaj egy példányát fogott ki a napokban egy helyi horgász az Adriai-tengeren, a bosznia-hercegovinai Neum közelében.