Ugrás a tartalomra

Megkezdődött a Téli Egyetem az MTTK-n

2018.01.03
12:35
2018.01.03
19:51
Forrás
Pannon RTV
A több napos képzés során tanítók és tanárok az idei évben hét akkreditált témakör közül választhattak, melyek nagy segítséget nyújthatnak további munkájuk során.

Megkezdődött a Téli Egyetem a Magyar Tannyelvű Tanítóképző Karon Szabadkán. Az oktatók többsége évek óta részt vesz a Téli Egyetemen. Elmondásuk szerint az itt megszerzett tudást remekül tudják alkalmazni a gyakorlatban. Balázs Horváth Kinga, biológia- és kémiatanárnő, Topolya: „A PowerPoint-os prezentációs továbbképzésre jöttem, amit így is használok a mindennapokban a tanításban. Így szeretem átadni az új tananyagokat a diákjaimnak. Remélem, hogy most még többet megtanulok, és még jobban ki tudom használni az ez adta lehetőségeket az oktatásban. A gyerekek nagyon szeretik, élvezik.”

Az első nap az érdeklődők Gordán Kolos tanító előadásával kezdték meg a képzést, aki saját rendhagyó nevelési módszereit, illetve tapasztalatait osztotta meg a közönséggel. „A mai pedagógustársadalomban a hölgy tanítók vannak többségben. Nagyon kevesen vagyunk tanítóbácsik, akik oktatnak alsó osztályokban és erre szerettem volna egy kicsit felhívni a figyelmet, hogy milyen is a tanítás és a nevelés egy tanítóbácsinak a szemszögéből.”

A Téli Egyetemet a Magyar Tannyelvű Tanítóképző Kar és a Magyar Nemzeti Tanács közösen szervezi meg immár harmadik éve. Námesztovszki Zsolt, dékánhelyettes, Magyar Tannyelvű Tanítóképző Kar, Szabadka: „Az MTTK-nak 17 akkreditált programja van és gyakorlatilag a pedagógusok kell, hogy képezzék magukat folyamatosan. Nem titkolt szándékunk, hogy ebben segítsünk, ebben a folyamatban, hogy képezzék őket. Esetleg halljanak újdonságokat. Akár technikai, akár neveléstudományi területről és valahogy frissítsék a tudásukat, ismerkedjenek, barátkozzanak és kapcsolatokat építsenek.”

Az idei négy napos képzésen közel hetven oktató vesz részt egész Vajdaság területéről.

Téli Egyetem
MTTK
tanítóképző
Szabadka

Most

21:59, Frissítve: 22:34

Megérkezett Belgrádba a kínai elnök

A kínai elnök gépét szerbiai felségjelzésű MiG-29-es vadászgépek kísérték a Nikola Tesla repülőtérig, ahol a szerb hadsereg gárdája sorakozott fel a tiszteletére.
17:17, Frissítve: 19:39

Ma kiderül, kik vihetik haza az ajándékokat!

A Közügyek kérdésére csaknem ötszáz válasz érkezett Vajdaság szinte minden részéből. Mai műsorunkban kiderül, hogy ki csobbanhat a családjával Mórahalmon. Nézzék a 18 óra 10 perckor kezdődő műsorunkat.
16:02, Frissítve: 16:33

Fiáker szemlét tartottak Cserépalján

Huszonnyolcadik alkalommal szervezték meg a Cserépaljai Fiáker Szemlét. A Parádés Kocsik és Lovak Nemzetközi Szemléjére a dél-bánáti Cserépaljára egész Szerbia területéről érkeztek a lovas sport kedvelői.

Népszerű

Mi drágul, mi nem?

Május elsejétől több luxustermék ára változik Szerbiában. Az áramért és a gázért ugyanannyit fogunk fizetni egész évben.

Drágábbak a luxustermékek Szerbiában

Több luxustermék is megdrágult Szerbiában május elsejétől. Keddtől egy doboz cigarettáért is többet kell fizetnie a dohányosoknak, mint eddig. Ami viszont jó hír, hogy az áram és a gáz árának emelkedésétől idén már nem kell tartanunk.