Ugrás a tartalomra

Nő a koronavírus-fertőzöttek száma Szerbiában

2022.01.28
11:50
2022.01.28
15:47
Forrás
Pannon RTV
A korábbi variánsoktól eltérően azonban az omikron miatt sokkal kevesebb fertőzött kerül kórházba.

Az elmúlt napokban sokan fordultak orvoshoz és ellenőrzésre a covid-rendelőkben, azonban nagymértékben csökkent a vakcinák iránti érdeklődés az országban. A Harambašić utcai covid-rendelőben naponta mintegy 500 beteget vizsgálnak. Közülük mintegy 60 százalék lesz pozitív koronavírusra.

Nem volt sor, csak néhányan várakoztak az oltásra délelőtt a szabadkai új városházán kialakított oltóponton. Tóth Mária már átesett a vírusfertőzésen, a vakcina mellett családja és a maga érdekében döntött: „Magamat és másokat is védek, ha véletlenül elkapnám. Április 10-től voltam kórházban 21-éig.”

Lukács Ilona is áprilisban esett át a betegségen, tünetként akkor fejfájás és láz mutatkozott. Harmadik dózisnak a kínai Sinopharm vakcinát választotta: „A kínait vesszük fel a kislány miatt. Ő epilepsziás és agyvérzéssel született, cerebrális parézissel, azt mondta az orvos, hogy másik fajtát nem bír felvenni csak a kínait, ezért döntöttem úgy, hogy én is azt fogom felvenni, hogy megvédjem őt.”

Ez most a járvány ötödik hulláma és most a legmagasabb a fertőzöttek száma is - hívta fel a figyelmet dr. Bohucki Nebojsa. A járványügyi szakorvos szerint az a szerencse, hogy az omikron variáns enyhébb klinikai képpel jár: „Tudtuk, hogy ez lesz a legmagasabb hullám. Az epidemiológusok azt mondták, hogy körülbelül 50 százalék lesz beteg, ha Európáról beszélünk. Valaki pedig azt mondta, hogy 60-70 százalék, a reális szám 90-95 százalék, mert csak FFP, vagyis N95 maszkkal lehet kikerülni ezt a fertőzést. Nekünk is ilyen van. Elég, ha valakinél a lappangásban van, akkor ő már képes fertőzni nem egy, hanem körülbelül húsz személyt.”

A járványügyi szakember szerint, ha világszerte elterjed az omikron variáns, akkor kialakulhat majd a nyájimmunitás is, ami a pandémia végét jelentheti.

koronavírus-áldozat
koronavírus-fertőzés
koronavírus-fertőzöttek
koronavírus-fertőzött
koronavírus-helyzet
koronavírus-járvány
koronavírus-oltás
Szabadka
Covid
omikron
kórház
beteg
koronavírus elleni védőoltás
vakcina
vakcináció
Sinopharm

Most

20:56

Palicson is hódított a Semmelweis

Meghódította a mozikat Magyarországon a Semmelweis című film, erről tanúskodnak a magyar Nemzeti Filmintézet által még idén február közepén nyilvánosságra hozott adatok.
19:17, Frissítve: 19:24

Arany János-érmet kapott Takács Márta

A Magyar Tudományos Akadémia 197. közgyűlésén, Budapesten a külhoni magyar kutatók munkáját elismerő Arany János-érmet vehetett át dr. Takács Márta, a szabadkai Magyar Tannyelvű Tanítóképző Kar rendes egyetemi tanára.
16:43, Frissítve: 18:02

Amikor a bánáti szívósság sző nagy terveket

A majdányi régészeti lelőhelyet, a Dr. Batthyány-Strattmann László Művelődési Egyesület székházát, a törökkanizsai könyvtár épületét és az 1858-ban épült Szent György-plébániatemplomot tekintették meg a VMSZ politikusai.
16:26

Így várja Budapest a kínai elnököt

Belgrádból Budapestre repül a kínai elnök. Hszi Csin-ping péntekig tartó látogatása során kétoldalú politikai, gazdasági és nemzetközi kérdésekről tárgyal Orbán Viktor magyar miniszterelnökkel és Sulyok Tamás köztársasági elnökkel.

Népszerű

Mi drágul, mi nem?

Május elsejétől több luxustermék ára változik Szerbiában. Az áramért és a gázért ugyanannyit fogunk fizetni egész évben.

Drágábbak a luxustermékek Szerbiában

Több luxustermék is megdrágult Szerbiában május elsejétől. Keddtől egy doboz cigarettáért is többet kell fizetnie a dohányosoknak, mint eddig. Ami viszont jó hír, hogy az áram és a gáz árának emelkedésétől idén már nem kell tartanunk.

Cápát fogtak Neum közelében

Veszélyeztetett és szigorúan védett cápafaj egy példányát fogott ki a napokban egy helyi horgász az Adriai-tengeren, a bosznia-hercegovinai Neum közelében.

Népszerűek a palicsi programok

Május másodikán is több ezren látogattak Palicsra, habár a borongós időjárás miatt nem volt akkora tömeg mint előző nap, amikor mintegy 40 ezer ember fordult meg a tóparton.