Ugrás a tartalomra

„Ő az, aki az evangéliumokban hallgat”

2021.11.23
08:34
2022.01.20
11:38
Forrás
Pannon RTV
A ma emberét megszólító, egyháztörténeti örök kérdéseket feszegető rendezvénysorozatot bocsátott útjára a Keresztény Értelmiségi Kör a zentai Thurzó Lajos Művelődési-Oktatási Központtal.

A két intézmény hosszú távú céljai között szerepel a további szoros együttműködés, amelynek során ismeretterjesztő előadások és különböző tribünök megtartására kerül sor. A rendezvénysorozat első állomása hétfő este volt a Zentai Alkotóházban, Szakály József prépost, topolyai plébános előadásában, Mária hitestársa, Szent József a férj címmel.

Hugyik Richárd, igazgató, Thurzó Lajos Művelődési-Oktatási Központ, Zenta: „Szent József rendkívül fontos szent, az egyik legnagyobb szent, a római katolikus egyház fővédőszentje, ugyanakkor nagyon fontos és kevés információt tudunk róla. Érdekességként mindenféleképpen kiemelhető, hogy Szent Józsefről semmilyen verbális, szóbeli hagyomány nem maradt fenn. Ő az, aki az evangéliumokban hallgat.”

Hugyik Richárd
igazgató
Thurzó Lajos Művelődési-Oktatási Központ
Keresztény Értelmiségi Kör
Szakály József
Zenta

Most

19:37, Frissítve: 19:54

Nem hadászati nukleáris gyakorlatot tart Oroszország

Arra utasította az orosz fegyveres erők vezérkarát Vlagyimir Putyin orosz elnök, hogy készüljön fel egy olyan hadgyakorlatra, amelyen nem hadászati nukleáris fegyverek használatát fogják gyakorolni - közölte az orosz védelmi minisztérium.

Népszerű

Mi drágul, mi nem?

Május elsejétől több luxustermék ára változik Szerbiában. Az áramért és a gázért ugyanannyit fogunk fizetni egész évben.