Ugrás a tartalomra

Olvasni jó!

2023.06.02
10:37
2023.06.02
16:46
Forrás
Pannon RTV
120 gyermek érkezett délelőtt Szabadkára a Magyar Tannyelvű Tanítóképző Kar Olvasni jó! elnevezésű versenyére, amelyen az elsőtől negyedik osztályos diákok felolvasásban mérték össze tudásukat.

A nebulók szerte Vajdaságból neveztek a megmérettetésre. A program támogatója a Forum Nyomda, így a legjobbak könyveket vihetnek haza. A rendezvény célja az olvasás népszerűsítése az alsó osztályos gyerekek körében. 

Bata Zsombor, elnök, HÖK, MTTK: „Az egy álomvilág, egy csodavilág, amit az olvasás tud hozni, ezért is az egyénileg választott szövegeknek a témája az álom volt. Az előző évben pedig maga a varázslat, úgyhogy főleg a kiscsoportoknak ez az érdekes, és el akarjuk juttatni ezzel az ilyenfajta témákkal a kicsiknek azt, hogy másik világba repít az olvasás és ki lehet kapcsolódni vele. Én főleg ezért szeretek olvasni, meg ezért szeretném ösztönözni a kisebbeket olvasásra, hogy megéljék a dolgokat, nem azzal, amivel általában a tanárok szoktak jönni, hogy szókincsfejlesztés. Persze az is fontos, de nekem ez a lényeg, hogy emberek legyünk.”

Olvasni jó!
Bata Zsombor
MTTK
Magyar Tannyelvű Tanítóképző Kar

Most

19:37, Frissítve: 19:54

Nem hadászati nukleáris gyakorlatot tart Oroszország

Arra utasította az orosz fegyveres erők vezérkarát Vlagyimir Putyin orosz elnök, hogy készüljön fel egy olyan hadgyakorlatra, amelyen nem hadászati nukleáris fegyverek használatát fogják gyakorolni - közölte az orosz védelmi minisztérium.

Népszerű

Mi drágul, mi nem?

Május elsejétől több luxustermék ára változik Szerbiában. Az áramért és a gázért ugyanannyit fogunk fizetni egész évben.