Ugrás a tartalomra

Örömvasárnap a bajsai evangélikus templomban

2021.12.12
13:46
2021.12.12
19:02
Forrás
Pannon RTV
Advent harmadik vasárnapján az Úr eljövetelének közeledtét ünnepelték a Bajsai Evangélikus Egyházközség tagjai.

A koszorú harmadik gyertyája az örömet jelképezi, amivel a várakozás még inkább szeretettel telibbé válhat. A világító gyertyák számának növekedése a növekvő fényt szimbolizálják ebben az időszakban.

Istentiszteletre szólítottak a harangok vasárnap a bajsai evangélikus templomban. A hívek advent harmadik vasárnapján a fény, a szeretet eljövetelének közelségét ünnepelték. Palocsek Karolina, hívő: „Szoktam istentiszteletre jönni, jól van, nem mindig, de amikor ünnepek vannak, akkor mindig eljövök.”

Szuhankó Ruzsena számára az adventi időszak a várakozásról szól, ugyanis ebben a néhány hétben a megváltó eljövetelére, Krisztus világrajövetelére készülünk. „Én minden vasárnap itt vagyok. Otthon pedig szintén várjuk majd a karácsonyt, vagyis a megváltónak a születésének a napját, és családi körben fogjuk tartani, és ez nagy öröm számomra szintén, hogy együtt lesz a család.”

Advent harmadik vasárnapja a legnagyobb örömhírt hirdeti, a hazatérés örömhírét - emelte ki beszédében Dolinszky Márta evangélikus esperes. Az adventi időszakban ugyanis lélekben is készülünk az ünnepre - tette hozzá. „Karácsony este az istentisztelet fénypontja nyilván a gyermekprogram, tehát a gyermekkarácsony. Az idei esztendőben két csoport mutatkozik be, tehát az első a kisebbik, az első-négy osztálynak a tagjai bemutatnak egy kis jelenetet, amelynek a címe A kis girbe-görbe fenyő, ennek nagyon szép üzenete van arról, hogy senki sem kiközösített, senki sem értéktelen, hanem mindenkinek megvan a maga értéke, tehát mindenki Isten drága gyermeke.”

Karácsonykor a legkisebbek ünnepi bemutatója után a felsősök betlehemi játékát követhetik majd figyelemmel a templomba látogatók - tette hozzá Dolinszky Márta.

Bajsa
evangélikus
templom
advent
vasárnap
harmadik
Dolinszky Márta

Most

16:02, Frissítve: 16:26

Fiáker szemlét tartottak Cserépalján

Huszonnyolcadik alkalommal szervezték meg a Cserépaljai Fiáker Szemlét. A Parádés Kocsik és Lovak Nemzetközi Szemléjére a dél-bánáti Cserépaljára egész Szerbia területéről érkeztek a lovas sport kedvelői.
13:46, Frissítve: 13:56

Elstartolt a strandszezon Újvidéken

Ez a strand az egyik legszebb és legrendezettebb strandnak számít a Duna teljes szerbiai szakaszán, amely számos lehetőséget kínál az idelátogatóknak. A szezonális belépőket mától lehet igényelni.
13:34, Frissítve: 13:42

Tornádó söpör végig az USA középső államain

Heves viharok söpörtek végig az Egyesült Államok középső részén kedden kora reggel, órákkal azután, hogy Oklahomában egy tornádó legalább egy ember halálát okozta és két település egy részét elpusztította.
12:54, Frissítve: 16:25

Biztonságosan két keréken

A biztonságos kerékpáros közlekedésre, valamint a biciklis sport népszerűsítésére hívták fel a figyelmet Szabadka főterén. A Figyelj, hogy lássanak, közlekedj kerékpárral nevű programban általános iskolás gyerekek vehettek részt.

Népszerű

Mi drágul, mi nem?

Május elsejétől több luxustermék ára változik Szerbiában. Az áramért és a gázért ugyanannyit fogunk fizetni egész évben.

Drágábbak a luxustermékek Szerbiában

Több luxustermék is megdrágult Szerbiában május elsejétől. Keddtől egy doboz cigarettáért is többet kell fizetnie a dohányosoknak, mint eddig. Ami viszont jó hír, hogy az áram és a gáz árának emelkedésétől idén már nem kell tartanunk.