Ugrás a tartalomra

Ötezer szerb állampolgár térhetett haza

2020.04.12
10:50
2020.04.12
15:10
Forrás
Szerbiai RTV
Iskolások, egyetemi hallgatók, üzleti úton tartózkodók és bajba jutott kirándulók, munkájukat elvesztő szerb állampolgárok térhetett haza - nyilatkozta a szerb közmédiának Ivica Dačić.

A hétvégéig összesen újabb 5 ezer személy térhetett haza a világ különböző pontjairól a szerb kormány által indított repülőjáratokkal, autóbuszokkal és személygépjárművel – emelte ki Szerbia külügyminisztere. Ivica Dačić hozzátette azt is, hogy 40 egészségügyi dolgozó is hazatért, hogy részt vegyen a koronavírus elleni küzdelemben. A repülőjáratokkal kapcsolatban elmondta, mindenkinek meg kell értenie, hogy a repülők nem tudnak eljutni minden országba, így azok, akik vissza akarnak térni Szerbiába, vegyék fel a kapcsolatot a külképviseletekkel - javasolta a külügyminiszter. Leszögezte, annak, aki haza akar jönni Szerbiába, repülővel, autóbusszal, személyautóval mindenképpen fel kell vennie a kapcsolatot az illetékes szervekkel, ugyanis másképpen nem engedik át őket a határokon:

„Az elején a prioritás számunkra a diákok és a hallgatók voltak, akiknek felfüggesztették az oktatását, aztán azok, akik valamilyen egészségügyi kezelésen vettek részt, majd, akik hivatalos úton voltak, és végül a turisták. Időközben aztán jelentkezett egy újabb kategória, azok, akik munkanélkülivé váltak. Tehát összességében immár nem csak azokkal foglalkozunk, akik a határátkelőkön, reptereken ragadtak, hanem azzal is, hogy valamilyen módon megoldjuk azt, hogy a külföldön rekedt emberek eljussanak egy olyan meghatározott helyre, ahonnan egyáltalán haza tudnak jönni.”

Ivica Dačić
Szerbia
állampolgár
hazaérkezés

Most

20:56, Frissítve: 07:18

Palicson is hódított a Semmelweis

Meghódította a mozikat Magyarországon a Semmelweis című film, erről tanúskodnak a magyar Nemzeti Filmintézet által még idén február közepén nyilvánosságra hozott adatok.

Népszerű

Drágábbak a luxustermékek Szerbiában

Több luxustermék is megdrágult Szerbiában május elsejétől. Keddtől egy doboz cigarettáért is többet kell fizetnie a dohányosoknak, mint eddig. Ami viszont jó hír, hogy az áram és a gáz árának emelkedésétől idén már nem kell tartanunk.

Cápát fogtak Neum közelében

Veszélyeztetett és szigorúan védett cápafaj egy példányát fogott ki a napokban egy helyi horgász az Adriai-tengeren, a bosznia-hercegovinai Neum közelében.

Népszerűek a palicsi programok

Május másodikán is több ezren látogattak Palicsra, habár a borongós időjárás miatt nem volt akkora tömeg mint előző nap, amikor mintegy 40 ezer ember fordult meg a tóparton.