Röhrig Gyulára emlékeztek a bácsfeketehegyi református templomban

Röhrig Gyula verbászi születésű volt, és ott is teljesített szolgálatot. A II. világháborút követően a jelentősen megfogyatkozott gyülekezetet a lelkész fogta ismét össze. Az egész élete szolgálat volt, a halála pedig egy különös jel, mert ugyanazon a napon halt meg, mint amikor beiktatták a lelkésznek - mondta Békefy-Röhrig Klaudia, református lelkipásztor: „Mindig – akár a gyülekezetben, akár a szórványban volt – vitt magával. Én vittem a táskáját vagy a palástját, és együtt dolgoztunk. Munkatársak voltunk. Miután én lettem lelkipásztor, akkor ő jött hozzánk és látogatott, tanácsokat adott. Amikor lebetegedett, akkor úgy éreztem, hogy az én édesapám hallhatatlan, és nem fog meghalni abban a betegségben, amiben szenvedett.”

Az istentiszteletet Orosz Attila mellett Békefy Lajos szolgáltatta, akit szintén családi szálak fűznek Vajdasághoz: „Édesapám felmenői Bácskossuthfalván éltek, onnan rajzott ki a család. 1957 óra járok rendszeresen át, és mindig az az érzésem, hogy az ősi fészekből megtalálok egy kis szálat, amiből épült ez az ittlét.”

Röhrig Gyula azon lelkészi nemzedékhez tartozott, amelynek tagjai nagyon nehéz körülmények között végezték a szolgálatot, hiszen a kommunista diktatúra időszakában a vallásos életet nem volt egyszerű megélni - emelte ki Orosz Attila, bácskai református esperes: „Szórványban akkor sem volt egyszerű szolgálatot teljesíteni, mint ahogy ma sem. Akkor még nem volt autó, semmi, vonattal járt, nagy kiterjedésű szórvány területe volt. Amit még nem mondtunk el, hogy 1959-ben alakult Bácsfeketehegyen egy lelkész továbbképző intézet, mivel abban az időben a lelkész növendékek nem tudtak kiutazni sem Magyarországra, sem Erdélybe tanulni, és az akkori lelkészek szervezték itt meg a fiataloknak az oktatását, tanítását. Röhrig Gyula az ószövetség tudományában volt különösen járatos.”

Az istentiszteleten a szerbiai vérontások áldozatairól is megemlékeztek.