Ugrás a tartalomra

Tombol a bárányhimlő - évekkel később is jelentkezhetnek a szövődmények

2024.02.05
15:40
2024.02.05
21:04
Forrás
Pannon RTV
Nagyon sok gyerek fertőződik meg bárányhimlővel az évnek ezen szakában. A szakirodalom szerint ez az egyik legragályosabb és leggyakoribb gyermekbetegség.

A védőoltással nem védett emberek zöme még gyermekkorában átesik rajta. A szakemberek szerint a szövődmények sokkal ritkábban fordulnak elő, ha a korai életkorban fertőződünk meg. Mindazonáltal a szövődmények évekkel később is jelentkezhetnek, például övsömör formájában. A védőoltást különösen az idősebb korosztály tekintetében ajánlják, mert megvéd az olyan súlyos szövődményektől, mint a tüdőgyulladás. A fertőzést követően 7-21 napig tart a lappangási idő.

Dr. Vörös Szekula Ildikó, magyarkanizsai gyerekorvos: „Valójában egy kis pattanásszerű elváltozás keletkezik a gyereken. Ez 1-2 nap után kezd betelni, majd ilyen vízhólyagszerű folyadék lesz belőle. Utána jön az egyik, majd a másik. Akár tíz, húsz. Sajnos van olyan, hogy 100 is megjelenhet egy gyereken. Ezek viszketnek. Gyerek megvakarja, így el is tud fertőződni, ami az első komplikációja ennek a megbetegedésnek.”

bárányhimlő

Most

13:35, Frissítve: 13:44

Folyamatosak a fejlesztések Szabadkán

Az elmúlt időszakban több utca is aszfaltburkolatot kapott, töltetcserét hajtottak végre a szabadkai 1-es számú vízgyárban, valamint az ivóvíz és a szennyvízhálózat bővítésén is dolgoznak. A VMSZ ezt a munkát június 2. után is folytatná.
11:34, Frissítve: 13:47

Kiadós csapadék kellene a földeken

A hirtelen érkezett és tartósan magas hőmérséklet, valamint a csapadék hiánya továbbra is megnehezíti a termelők helyzetét - mondják a Zenta környéki gazdák. Jelenleg a kártevőkkel is fel kell venniük a harcot.

Népszerű

Mi drágul, mi nem?

Május elsejétől több luxustermék ára változik Szerbiában. Az áramért és a gázért ugyanannyit fogunk fizetni egész évben.

Drágábbak a luxustermékek Szerbiában

Több luxustermék is megdrágult Szerbiában május elsejétől. Keddtől egy doboz cigarettáért is többet kell fizetnie a dohányosoknak, mint eddig. Ami viszont jó hír, hogy az áram és a gáz árának emelkedésétől idén már nem kell tartanunk.

Cápát fogtak Neum közelében

Veszélyeztetett és szigorúan védett cápafaj egy példányát fogott ki a napokban egy helyi horgász az Adriai-tengeren, a bosznia-hercegovinai Neum közelében.