Ugrás a tartalomra

Újítják fel a feszületeket Kishegyesen

2021.05.16
13:19
2021.05.16
17:47
Forrás
Pannon RTV
Felújítják az elhanyagolt, út mentén lévő kereszteket Kishegyesen. A felújítási munkálatok már megkezdődtek, a 14 keresztből eddig 3 újult meg teljesen, vagy részben.

A tervek szerint az év végéig az összes keresztet rendbe hozzák. Sándor István alpolgármester arról számolt be, hogy az akció összefogással valósult meg.

Sándor István, alpolgármester, Kishegyes: „Kishegyes település területén az utak mentén 14 kereszt található. A kishegyesi helyi közösség tanácsának volt egy döntése, hogy ezeket az út menti kereszteket közös erővel felújítsák. Kutatások is kezdődtek, hogy kik azok, akik ezeket a kereszteket gondozzák, illetve hol teljesen elhagyatott a kereszt. Szőke Anna korábbi képeiből, illetve kutatásaiból is merítettünk anyagot, hogy a kereszteket az eredeti állapotukba, az eredeti színnel tudjuk majd visszaállítani. A helyi közösség finanszírozza a munkálatok anyagköltségét. Némely esetben, ahol fakeresztekről van szó, teljes egészében kicserélik a keresztet, majd ugyanabban a méretben állítják vissza, ugyanarra a helyre, ahogy az korábban is volt.”

Kishegyes
kereszt
feszület
Sándor István

Most

20:56

Palicson is hódított a Semmelweis

Meghódította a mozikat Magyarországon a Semmelweis című film, erről tanúskodnak a magyar Nemzeti Filmintézet által még idén február közepén nyilvánosságra hozott adatok.
19:17, Frissítve: 19:24

Arany János-érmet kapott Takács Márta

A Magyar Tudományos Akadémia 197. közgyűlésén, Budapesten a külhoni magyar kutatók munkáját elismerő Arany János-érmet vehetett át dr. Takács Márta, a szabadkai Magyar Tannyelvű Tanítóképző Kar rendes egyetemi tanára.
16:43, Frissítve: 18:02

Amikor a bánáti szívósság sző nagy terveket

A majdányi régészeti lelőhelyet, a Dr. Batthyány-Strattmann László Művelődési Egyesület székházát, a törökkanizsai könyvtár épületét és az 1858-ban épült Szent György-plébániatemplomot tekintették meg a VMSZ politikusai.

Népszerű

Mi drágul, mi nem?

Május elsejétől több luxustermék ára változik Szerbiában. Az áramért és a gázért ugyanannyit fogunk fizetni egész évben.

Drágábbak a luxustermékek Szerbiában

Több luxustermék is megdrágult Szerbiában május elsejétől. Keddtől egy doboz cigarettáért is többet kell fizetnie a dohányosoknak, mint eddig. Ami viszont jó hír, hogy az áram és a gáz árának emelkedésétől idén már nem kell tartanunk.

Cápát fogtak Neum közelében

Veszélyeztetett és szigorúan védett cápafaj egy példányát fogott ki a napokban egy helyi horgász az Adriai-tengeren, a bosznia-hercegovinai Neum közelében.

Népszerűek a palicsi programok

Május másodikán is több ezren látogattak Palicsra, habár a borongós időjárás miatt nem volt akkora tömeg mint előző nap, amikor mintegy 40 ezer ember fordult meg a tóparton.