Ugrás a tartalomra

Vajdaságban is megjelenhet a kanyaró (videó)

2017.03.06
16:49
Terjed a kanyaró Romániában és most már Magyarországon is
Terjed a kanyaró Romániában és most már Magyarországon is. Ez egy vírus által okozott emberi betegség, amely komoly szövődményeket okozhat. A járványügyi szakorvos szerint minden esély megvan rá, hogy a kanyaró Vajdaságban is megjelenjen. A kanyaró lappangási ideje tíz nap. Jellemző tünete a bágyadtság, fejfájás, étvágytalanság, hőemelkedés, hasmenés, hurutos köhögés, majd magas lázzal és kiütéssel jár a betegség. Romániában egy év alatt több mint 3000 kanyarós beteget diagnosztizáltak és 16-an meghaltak a betegség szövődményei miatt. A magyarországi Makón is egyre több a fertőzött. Vajdaságban még nem jelent meg a vírus. A betegség okozhat agyvelőgyulladást is. Manapság már kötelező védőoltással védekeznek egy esetleges járvány ellen, amit a gyerekek egyéves korukban kapnak meg először majd hatévesen egy emlékeztető oltást kapnak. Azonban minden óvintézkedés ellenére egyre többet hallani a betegségről. Dr. Nebojša Bohucki, epidemiológus, Közegészségügyi Intézet, Szabadka: „Romániában több hónapja intenzív járvány van, ahol több ezer ember betegedett meg. Most már azt láthatjuk, hogy a szomszédos Magyarországra is megérkezett a vírus. Tekintettel arra, hogy nagyon közel van Magyarország és intenzív kapcsolat van a térség lakosai között, várható, hogy hozzánk is megérkezik a vírus.”



Dr. Nebojša Bohucki arra is felhívta a figyelmet, hogy a lakosság körében még mindig nehezen lehet elfogadtatni a védőoltást, viszont ez az egyetlen módja, hogy kikerüljük a betegségek nagy részét. Mindenkinek fontos felvenni az oltásokat - húzta alá a járványügyi szakorvos.
Szerbia
Románia
kanyaró
járvány

Most

16:51, Frissítve: 21:15

Deli: mi a béke pártján vagyunk

Június 9-én, vagyis egy hónap múlva európai parlamenti választásokat tartanak. A voksolásnak nagy tétje van, mivel az eredmények hatással lesznek az EU lakosságára, de a vajdasági magyarság életére is.

Népszerű

Drágábbak a luxustermékek Szerbiában

Több luxustermék is megdrágult Szerbiában május elsejétől. Keddtől egy doboz cigarettáért is többet kell fizetnie a dohányosoknak, mint eddig. Ami viszont jó hír, hogy az áram és a gáz árának emelkedésétől idén már nem kell tartanunk.

Cápát fogtak Neum közelében

Veszélyeztetett és szigorúan védett cápafaj egy példányát fogott ki a napokban egy helyi horgász az Adriai-tengeren, a bosznia-hercegovinai Neum közelében.