Ugrás a tartalomra

Zsellér Attila ezüstmiséje Moholon

2023.11.19
14:20
2023.11.19
21:37
Forrás
Pannon RTV
Zsellér Attila esperesplébános mutatott be ezüstmisét, felszentelésének 25. évfordulója alkalmából. Emellett emléktáblát is avattak Mohol első fennmaradt írásbeli említésének 700. évfordulója alkalmából.

Több szempontból is ünnep volt a mai nap a moholi hívek számára. Zsellér Attila esperesplébános mutatott be ezüstmisét felszentelésének 25. évfordulója alkalmából. Ezen felül emléktáblát is avattak és áldottak meg a helyi Szent György-templomban Mohol első fennmaradt írásbeli említésének 700. évfordulója alkalmából.

Zsellér Attila felszentelése után 6 évig volt nevelő a szabadkai Paulinum Püspökségi Klasszikus Gimnázium és Kollégiumban, később a kertvárosi plébánián szolgált, majd Hajdújáráson és Noszán, két éve pedig az újvidéki Mária Neve-templom plébánosa. Mint mondta, igyekszik minél gyakrabban hazalátogatni szülőfalujába.

„Mindig szívesen jövök vissza Moholra, hiszen a források itt eredtek. Itt kezdtem el ministrálni mindennap, és igazából a hívek imái segítettek ahhoz, hogy pappá lettem 25 évvel ezelőtt, és hiszem azt, hogy a 25 év alatt is imádkoztak értem, és megérhettem a 25 évet. Ezért jöttem vissza, hálát adni egyrészt a hivatásomért, másrészt a hívek imádságáért.”

A jeles napon arról is megemlékeztek, hogy 1323-ban először Moharéve néven tettek említést a településről, 1521-ben pedig már Moholként szerepel az írásos emlékekben. A tábla Világos Miklós moholi plébános kezdeményezésére került kihelyezésre.

„A kórus alatt az ajtó mellett balról van egy másik márványtábla is, amit a millecentenárium évében a honfoglalás 1100 éves emlékére állítottak. Egy ugyanakkora táblát készíttettünk nagyon hasonló stílusban, és a másik oldalon ugyanolyan távolságban, ugyanolyan magasságra szereltük fel. Azt hiszem, hogy méltó helye lett, és mind a két tábla arra emlékeztet minket, hogy mi már ezer éve itthon vagyunk.”

Az emléktáblát Zsellér Attila atya szentelte fel.

Tóbiás József, köztársasági parlamenti képviselőjelölt, VMSZ: „Ennek az emléktáblának nagy szerepe van a közösség szempontjából, egyrészt az ősökre, az elődökre való tekintettel, illetve az utókor vonatkozásában egyaránt, és szeretném megköszönni Világos Miklós plébános úrnak a kezdeményezést.”

Az emléktábla felszentelése kapcsán beszédet mondott Rigó Pál Zsófia, a Magyar Nemzeti Tanács alelnöke. Az ünnepi szentmisén jelen voltak még az MNT és a Vajdasági Magyar Szövetség más képviselői is.

Zsellér Attila
Szent György-templom
Mohol
ezüstmise
emléktábla
Világos Miklós
Tóbiás József
VMSZ
Paulinum
Paulinum Püspökségi Klasszikus Gimnázium és Kollégium
Rigó Pál Zsófia
Vajdasági Magyar Szövetség

Most

19:37, Frissítve: 19:54

Nem hadászati nukleáris gyakorlatot tart Oroszország

Arra utasította az orosz fegyveres erők vezérkarát Vlagyimir Putyin orosz elnök, hogy készüljön fel egy olyan hadgyakorlatra, amelyen nem hadászati nukleáris fegyverek használatát fogják gyakorolni - közölte az orosz védelmi minisztérium.

Népszerű

Mi drágul, mi nem?

Május elsejétől több luxustermék ára változik Szerbiában. Az áramért és a gázért ugyanannyit fogunk fizetni egész évben.