Ugrás a tartalomra

Lakossági fórumot tartottak Keviben

2022.03.15
10:33
2022.03.15
15:29
Forrás
Pannon RTV
Térségbeli, valamint az elmúlt időszak gazdasággal kapcsolatos fejlesztéseiről is szó volt.

Keviben is feltehették kérdéseiket az érdeklődők azon a lakossági fórumon, ahol Pék Zoltán köztársasági képviselőjelölt a Zenta községet illetően ismertette az elmúlt időszak gazdasággal kapcsolatos fejlesztéseit, míg Fremond Árpád, a VMSZ alelnöke, egyben köztársasági képviselőjelöltje a vajdasági térség fejlesztéseiről, azon belül a mezőgazdaságot érintő témákról beszélt.

Mint mondta, ahogyan az elmúlt időszakban, úgy a jövőben is fontosnak érzi, hogy a Vajdasági Magyar Szövetség közvetlenül értesüljön a lakosságot érintő problémákról, hogy így első kézből tudják képviselni felsőbb szinteken az érdekeiket.

„A Vajdasági Magyar Szövetség következetes politikát folytat, folyamatosan elszámolunk arról amit teszünk, illetve olyan választási ígéreteink vannak, amelyek reálisak, amelyeket az emberekkel közösen, az egész közösséggel közösen próbáltunk meg kialakítani. Követhetőek vagyunk, el tudunk számolni azzal, amit tettünk.”

lakossági fórum
Kevi
választások 2022
Fremond Árpád
Pék Zoltán

Most

10:41, Frissítve: 10:55

„Intenzív kampányra kell számítani”

Dr. Pásztor Bálint a Vajdasági Magyar Szövetség elnöke a Szabadkai Magyar Rádió Napindító című műsorában a VMSZ államtitkárairól, a kampányról, valamint szabadkai és országos jelentőségű fejlesztésekről beszélt.
07:31, Frissítve: 07:36

Tankok törtek be Rafah területére

Néhány órája megindult Izrael szárazföldi hadművelete, helyszíni jelentések szerint legalább egy izraeli gépesített zászlóalj behatolt a Gázai övezet déli részébe.

Népszerű

Mi drágul, mi nem?

Május elsejétől több luxustermék ára változik Szerbiában. Az áramért és a gázért ugyanannyit fogunk fizetni egész évben.

Népszerűek a palicsi programok

Május másodikán is több ezren látogattak Palicsra, habár a borongós időjárás miatt nem volt akkora tömeg mint előző nap, amikor mintegy 40 ezer ember fordult meg a tóparton.