Ugrás a tartalomra

Több mint 100 év után ismét megszólalt a csókai templom mind a négy harangja

2022.03.27
14:56
2022.03.28
08:12
Forrás
Pannon RTV
Mérföldkőhöz érkezett a csókai Szentháromság katolikus templom felújítása. A munkálatok után ünnepélyes keretek között ma ismét megszólalhattak a harangok.

A 208 éves templom harangjai több mint 100 év után hívták misére a hívőket. A mintegy 2000 lelket számláló Szentháromság katolikus plébánia hívőközösségének nagy álma valósult meg ezzel. Az önkormányzat és a püspökség összefogásában kezdődött meg a harangok és a harangokat tartó szerkezet felújítása. Hajdu Sándor, plébános, Szentháromság Katolikus Plébánia, Csóka: „Ez óriási dolog. Másfél, két évvel ezelőtt augusztusában a villám tönkretette az egész elektronikát a toronyban és az egyetlen működő harangunk is leállt. Akkor ilyen gyorssegéllyel megindítottuk azt a harangot, de hát kiderült, hogy itt nagyobb javításokra is szükség volna, amelyek mostanra készültek el.”

A templom körül ékeskedő kerítés még az első fázisban mintegy 11 millió dináros támogatásból készülhetett el. A mostani rekonstrukció értéke 23 ezer euró, amelynek felét elszármazott, jelenleg külföldön élő csókaiak, valamint helyi hívek adománya tette ki, a másik felét pedig a magyar kormány finanszírozta. Kormányos László, csókai elnök, VMSZ: „Igazi ünnep a mai a csókai hívőközösség számára, hiszen tudni kell azt, hogy Csóka Értéktárának egyik gyöngyszeme a Szentháromság Római Katolikus Templom, amely 2005 óta folyamatos felújításokon megy keresztül.”

Az eseményt hálaadó szentmise és a helyiek által összeállított műsor tette ünnepivé, amelyen a lakosság mellett a közélet jeles személyiségei is tiszteletüket tették, köztük Pásztor István, a VMSZ elnöke. „Kitartás, szívósság, meg a szufla. Az a kérdés csak, hogy egy-egy településen, egy-egy közegben, közösségben vannak-e egyen, ketten, hárman, akik hordozzák ezt az emberi tulajdonságot, és most úgy tűnik, hogy a legtöbb helyen vannak. Ez a kevés ember, az ő meggyőződésük, kitartásuk sikerre szokott vinni fontos dolgokat.”

Ami legalább ennyire fontos, hogy az elképzelésekhez meglegyen az erő, amelyekből mindezeket meg lehet valósítani. A közösségek összefogásán múlik minden - tette hozzá Pásztor István.

Csóka
harang
templom

Most

19:37, Frissítve: 19:54

Nem hadászati nukleáris gyakorlatot tart Oroszország

Arra utasította az orosz fegyveres erők vezérkarát Vlagyimir Putyin orosz elnök, hogy készüljön fel egy olyan hadgyakorlatra, amelyen nem hadászati nukleáris fegyverek használatát fogják gyakorolni - közölte az orosz védelmi minisztérium.

Népszerű

Mi drágul, mi nem?

Május elsejétől több luxustermék ára változik Szerbiában. Az áramért és a gázért ugyanannyit fogunk fizetni egész évben.