Ugrás a tartalomra

Hat embert tartóztattak le New Yorkban a nagylétszámú palesztinpárti tüntetésen

2023.11.12
08:48
2023.11.12
08:54
Forrás
MTI
A tömeg Manhattan forgalmas belvárosában gyűlt össze, majd a Grand Central vasútállomáshoz vonult, amelynek működését is akadályozta csaknem éjfélig.

A beszámolók és felvételek szerint a gázai tűzszünetet követelő tüntetők a Hamász által foglyul ejtett túszok plakátjait megsemmisítették, valamint amerikai zászlót téptek el, egy izraeli zászlót pedig felgyújtottak.

Szombaton több száz fős tüntető tömeg jelent meg Joe Biden elnök Delaware állambeli otthonának közelében is palesztin zászlókkal, és tűzszünetet, valamint önálló Palesztinát követelő táblákkal. Az elnök szombat délután tért vissza Wilmingtonba, ahol a hétvégét tölti. A tüntetők az elnököt "népirtással" vádolták, amiért ő és kormánya támogatja a Gázai övezetet uraló Hamász elleni izraeli katonai akciót.

New York
palesztin
palesztinpárti
tüntetés
letartóztat
Joe Biden
Wilmington

Most

20:56

Palicson is hódított a Semmelweis

Meghódította a mozikat Magyarországon a Semmelweis című film, erről tanúskodnak a magyar Nemzeti Filmintézet által még idén február közepén nyilvánosságra hozott adatok.
19:17, Frissítve: 19:24

Arany János-érmet kapott Takács Márta

A Magyar Tudományos Akadémia 197. közgyűlésén, Budapesten a külhoni magyar kutatók munkáját elismerő Arany János-érmet vehetett át dr. Takács Márta, a szabadkai Magyar Tannyelvű Tanítóképző Kar rendes egyetemi tanára.
16:43, Frissítve: 18:02

Amikor a bánáti szívósság sző nagy terveket

A majdányi régészeti lelőhelyet, a Dr. Batthyány-Strattmann László Művelődési Egyesület székházát, a törökkanizsai könyvtár épületét és az 1858-ban épült Szent György-plébániatemplomot tekintették meg a VMSZ politikusai.

Népszerű

Mi drágul, mi nem?

Május elsejétől több luxustermék ára változik Szerbiában. Az áramért és a gázért ugyanannyit fogunk fizetni egész évben.

Drágábbak a luxustermékek Szerbiában

Több luxustermék is megdrágult Szerbiában május elsejétől. Keddtől egy doboz cigarettáért is többet kell fizetnie a dohányosoknak, mint eddig. Ami viszont jó hír, hogy az áram és a gáz árának emelkedésétől idén már nem kell tartanunk.

Cápát fogtak Neum közelében

Veszélyeztetett és szigorúan védett cápafaj egy példányát fogott ki a napokban egy helyi horgász az Adriai-tengeren, a bosznia-hercegovinai Neum közelében.

Népszerűek a palicsi programok

Május másodikán is több ezren látogattak Palicsra, habár a borongós időjárás miatt nem volt akkora tömeg mint előző nap, amikor mintegy 40 ezer ember fordult meg a tóparton.