Ugrás a tartalomra

Kormányellenes tüntetés Varsóban

2023.06.04
21:36
2023.06.04
21:45
Forrás
Index.hu, Szerbiai RTV
Egyes hírek szerint több 10 ezren mozdultak meg, más források több 100 ezret említenek, sőt más városokban, Krakkóban is demonstráltak.

Varsó belvárosában a lengyel kormánykoalíciót vezető Jog és Igazságosság (PiS) párt ellen vonultak fel az emberek. A tüntetés Donald Tusk, a fő ellenzéki párt, a Polgári Platform elnökének felhívására történt. Lech Walesa volt lengyel elnök, a Szolidaritás szakszervezet egykori vezetője is részt vett a tüntetésen.

Donald Tusk „magas árak, lopások és hazugságok, valamint szabad választások és demokratikus, európai Lengyelországért” jelszavakkal meghirdetett felhívását több ellenzéki párt is követte a kommunista uralom feletti győzelmet szimbolizáló, 1989. június 4-i, első – részben – szabad választások évfordulóján.

Azért vagyunk itt ma, hogy Lengyelország és Európa egésze lássa erőnket, hogy mennyien vagyunk hajlandók a szabadságért, demokráciáért harcolni, mint 30 vagy 40 évvel ezelőtt – hangoztatta Tusk a tömegnek mondott beszédében.

Mateusz Morawiecki lengyel kormányfő hangsúlyozta, hogy nem spontán civil tüntetésről van szó, hanem politikusok által szervezett megmozdulásról. A közösségi médiában közzétett beszédében kiemelte, hogy ettől függetlenül nincs ellenére a szabad véleménynyilvánítás.

Egy kissé kacagásra késztet, amikor a sok-sok év politikai tapasztalattal rendelkező öreg rókák kormányellenes felvonulást szerveznek, és spontán civil tüntetésként próbálják beállítani – jelentette ki Morawiecki.

kormányellenes
tüntetés
Varsó

Most

20:56

Palicson is hódított a Semmelweis

Meghódította a mozikat Magyarországon a Semmelweis című film, erről tanúskodnak a magyar Nemzeti Filmintézet által még idén február közepén nyilvánosságra hozott adatok.
19:17, Frissítve: 19:24

Arany János-érmet kapott Takács Márta

A Magyar Tudományos Akadémia 197. közgyűlésén, Budapesten a külhoni magyar kutatók munkáját elismerő Arany János-érmet vehetett át dr. Takács Márta, a szabadkai Magyar Tannyelvű Tanítóképző Kar rendes egyetemi tanára.
16:43, Frissítve: 18:02

Amikor a bánáti szívósság sző nagy terveket

A majdányi régészeti lelőhelyet, a Dr. Batthyány-Strattmann László Művelődési Egyesület székházát, a törökkanizsai könyvtár épületét és az 1858-ban épült Szent György-plébániatemplomot tekintették meg a VMSZ politikusai.

Népszerű

Mi drágul, mi nem?

Május elsejétől több luxustermék ára változik Szerbiában. Az áramért és a gázért ugyanannyit fogunk fizetni egész évben.

Drágábbak a luxustermékek Szerbiában

Több luxustermék is megdrágult Szerbiában május elsejétől. Keddtől egy doboz cigarettáért is többet kell fizetnie a dohányosoknak, mint eddig. Ami viszont jó hír, hogy az áram és a gáz árának emelkedésétől idén már nem kell tartanunk.

Cápát fogtak Neum közelében

Veszélyeztetett és szigorúan védett cápafaj egy példányát fogott ki a napokban egy helyi horgász az Adriai-tengeren, a bosznia-hercegovinai Neum közelében.

Népszerűek a palicsi programok

Május másodikán is több ezren látogattak Palicsra, habár a borongós időjárás miatt nem volt akkora tömeg mint előző nap, amikor mintegy 40 ezer ember fordult meg a tóparton.