Az ENSZ Biztonsági Tanácsának ülésén vesz ma részt Szijjártó Péter New Yorkban. A téma a béke és a biztonság. A magyar külgazdasági és külügyminiszter egy kétoldalú egyetértési megállapodást is aláír az Amerikai Egyesült Államokban.
Szerbia az ENSZ Biztonsági Tanácsának 1244-es határozata alapján azt kérte, hogy a katonaságának és a belügyminisztériumának 1000 tagját vezényelhesse Koszovóba.
Az öt állandó vétójoggal rendelkező tag mellett tíz nem állandó tag van, amelyeket a regionális csoportokból az ENSZ Közgyűlése választ meg kétéves ciklusokra, és nekik nincs vétójoguk.
Az európai államok a szíriai török offenzíva leállítását kérték, míg Oroszország tartózkodott a kérdés kapcsán az Egyesült Nemzetek Szervezete Biztonsági Tanácsának ülésén.
A stratégiai partnerség szintjéről a közös jövő szintjére emeli kapcsolatát Szerbia és Kína. Ez is elhangzott Hszi Csin-ping kínai és Aleksandar Vučić szerb elnök közös sajtótájékoztatóján Belgrádban.
Az elmúlt időszakban több utca is aszfaltburkolatot kapott, töltetcserét hajtottak végre a szabadkai 1-es számú vízgyárban, valamint az ivóvíz és a szennyvízhálózat bővítésén is dolgoznak. A VMSZ ezt a munkát június 2. után is folytatná.
2024. május 15-én 16 óráig nyújthatják be névjegyzékbe vételi kérelmüket azok a magyar választópolgárok, akik sem Magyarországon, sem az Európai Unió más tagállamában nem rendelkeznek lakcímmel.
A hirtelen érkezett és tartósan magas hőmérséklet, valamint a csapadék hiánya továbbra is megnehezíti a termelők helyzetét - mondják a Zenta környéki gazdák. Jelenleg a kártevőkkel is fel kell venniük a harcot.
Több luxustermék is megdrágult Szerbiában május elsejétől. Keddtől egy doboz cigarettáért is többet kell fizetnie a dohányosoknak, mint eddig. Ami viszont jó hír, hogy az áram és a gáz árának emelkedésétől idén már nem kell tartanunk.
Veszélyeztetett és szigorúan védett cápafaj egy példányát fogott ki a napokban egy helyi horgász az Adriai-tengeren, a bosznia-hercegovinai Neum közelében.