A szerb elnök a kétéves kislány, Danka Ilić meggyilkolása kapcsán azt mondta, miután megalakul az új szerb kormány, javasolni fogja, hogy fontolják meg a legsúlyosabb bűncselekmények esetében a halálbüntetés újbóli bevezetését.
Új módszert találtak a halálraítéltek kivégzésére az Amerikai Egyesült Államokban, Alabama államban. A Legfelsőbb Bíróság szerdán hagyta jóvá a nitrogéngázzal történő fojtásos eljárást, csütörtökön már alkalmazták is.
A halálbüntetés nincs elrettentő hatással a bűnözésre. Egyetlen jogrendszer sem lehet mentes a bírói hibáktól, amelyek ártatlan életek elvesztéséhez vezethetnek - mutatott rá Josep Borrel és Marija Pejčinović-Burić a halálbüntetés elleni világnapon.
Az Európai Unió és az Európa Tanács minden esetben elítéli a halálbüntetést, amely ellentétes az élethez való joggal, ezért eltörlése elengedhetetlen az emberi méltóság tiszteletben tartása érdekében - hangsúlyozták.
Meghódította a mozikat Magyarországon a Semmelweis című film, erről tanúskodnak a magyar Nemzeti Filmintézet által még idén február közepén nyilvánosságra hozott adatok.
Hosszú évek óta problémát jelent az adaiaknak a szeméttelepről áradó kellemetlen szag és füst. A hulladék lerakóhely okozta nehézségekről a helyiek panaszkodtak stábunknak.
A Magyar Tudományos Akadémia 197. közgyűlésén, Budapesten a külhoni magyar kutatók munkáját elismerő Arany János-érmet vehetett át dr. Takács Márta, a szabadkai Magyar Tannyelvű Tanítóképző Kar rendes egyetemi tanára.
A majdányi régészeti lelőhelyet, a Dr. Batthyány-Strattmann László Művelődési Egyesület székházát, a törökkanizsai könyvtár épületét és az 1858-ban épült Szent György-plébániatemplomot tekintették meg a VMSZ politikusai.
Belgrádból Budapestre repül a kínai elnök. Hszi Csin-ping péntekig tartó látogatása során kétoldalú politikai, gazdasági és nemzetközi kérdésekről tárgyal Orbán Viktor magyar miniszterelnökkel és Sulyok Tamás köztársasági elnökkel.
Több luxustermék is megdrágult Szerbiában május elsejétől. Keddtől egy doboz cigarettáért is többet kell fizetnie a dohányosoknak, mint eddig. Ami viszont jó hír, hogy az áram és a gáz árának emelkedésétől idén már nem kell tartanunk.
Veszélyeztetett és szigorúan védett cápafaj egy példányát fogott ki a napokban egy helyi horgász az Adriai-tengeren, a bosznia-hercegovinai Neum közelében.
Május másodikán is több ezren látogattak Palicsra, habár a borongós időjárás miatt nem volt akkora tömeg mint előző nap, amikor mintegy 40 ezer ember fordult meg a tóparton.