A romániai panziótűz további, hetedik halálos áldozatát találták meg a tűzoltók szerdán reggel a Prahova megye Tohani településen, egy eltűntet továbbra is keresnek - közölte szerdán a megyei katasztrófavédelmi felügyelőség (ISU).
Több halálos áldozattal és számos sérülttel járó súlyos vonatbaleset történt vasárnap az indiai Andhra Pradesh államban, mikor két személyszállító vonat összeütközött – közölték a helyi hatóságok.
Legkevesebb 21 ember életét vesztette és negyvenen megsérültek Velencénél, amikor az autópálya felüljárójáról a vasúti sínekre zuhant és kigyulladt egy busz Velence Mestre nevű városrészében kedd este.
Két ember halt meg közlekedési balesetben a múlt héten Szabadka területén, és 15 közlekedési baleset történt - tájékoztat a Szabadkai Rendőrkapitányság.
A háztartási hulladékot ezentúl a Regionális Hulladéktároló területére szállítják. A sándori szeméttelepen 1978 óta éven át gyűlt a szemét, a közelben élő helyiek hamarosan fellélegezhetnek.
Tartományi és önkormányzati forrásokból befejezték az épület belső és külső szigetelését, emellett az iskola teljes felújításának tervdokumentációja is elkészült: a munkálatokat 22 millió dinárból tudnák megvalósítani.
Az átadáson jelen volt Dr. Pásztor Bálint a Vajdasági Magyar Szövetség elnöke és delegációja, akik ezt megelőzően Martonosra és Magyarkanizsára is ellátogattak.
Több luxustermék is megdrágult Szerbiában május elsejétől. Keddtől egy doboz cigarettáért is többet kell fizetnie a dohányosoknak, mint eddig. Ami viszont jó hír, hogy az áram és a gáz árának emelkedésétől idén már nem kell tartanunk.
Veszélyeztetett és szigorúan védett cápafaj egy példányát fogott ki a napokban egy helyi horgász az Adriai-tengeren, a bosznia-hercegovinai Neum közelében.
Május másodikán is több ezren látogattak Palicsra, habár a borongós időjárás miatt nem volt akkora tömeg mint előző nap, amikor mintegy 40 ezer ember fordult meg a tóparton.