A koszovói különleges ügyészség vádat emelt hat személy ellen, akiket azzal terhelnek, hogy közük volt Oliver Ivanović, a koszovói SZDP polgári kezdeményezés vezetője elleni gyilkossághoz.
Több ezren vettek részt az egy évvel ezelőtt meggyilkolt Oliver Ivanović vezető koszovói szerb politikus emlékére rendezett sétán szerda este Belgrádban.
Oliver Ivanović meggyilkolása és a háborús bűnöket vizsgáló különleges bíróság megszüntetésének indítványozása volt a két fő téma az ENSZ Biztonsági Tanácsának tegnapi ülésén New Yorkban.
Szerbiát Ivica Dačić külügyi tárcavezető képviseli New Yorkban. Az ülésen szó volt Oliver Ivanović meggyilkolásáról és a háborús bűnöket vizsgáló különleges bíróság megszüntetéséről is.
A magyar közösség megfogyatkozott, de akik maradtak, azokat erős gyökerek kötik az ősi szülőföldhöz, számukra az identitásmegőrzés a megmaradással egyenlő.
Tiszta vizet önthetnek poharukba a pacsériak, köszönve az új ökokútnak. A faluban a vízhálózat újjáépítését tűzték ki célul. Bácskossuthfalván folyamatos az utak javítása, jelenleg a Gróf Széchenyi István utcát aszfaltozzák.
Ótott Róbert hivatalosan is átvette a tisztséget Szakállas Zsolt eddigi tartományi kormányalelnöktől és tartományi oktatási, jogalkotási, közigazgatási és nemzeti kisebbségi – nemzeti közösségi titkártól.
Magyarország európai gazdasági súlyát nagy mértékben növeli, hogy a BYD az autóbuszgyára után az első európai elektromosautó gyárát is Magyarországra hozza – közölte a magyar külgazdasági és külügyminiszter a Facebook-oldalán.
Június 9-én, vagyis egy hónap múlva európai parlamenti választásokat tartanak. A voksolásnak nagy tétje van, mivel az eredmények hatással lesznek az EU lakosságára, de a vajdasági magyarság életére is.
Több luxustermék is megdrágult Szerbiában május elsejétől. Keddtől egy doboz cigarettáért is többet kell fizetnie a dohányosoknak, mint eddig. Ami viszont jó hír, hogy az áram és a gáz árának emelkedésétől idén már nem kell tartanunk.
Veszélyeztetett és szigorúan védett cápafaj egy példányát fogott ki a napokban egy helyi horgász az Adriai-tengeren, a bosznia-hercegovinai Neum közelében.