Ugrás a tartalomra

Erdélyi számadás
2024-02-05; 12:42

A három éve megalakult Erdélyi Hagyományok Háza Alapítvány elégedetten tekinthet vissza az elmúlt évre. Terveit a nehezebb körülmények között is maradéktalanul teljesítette. A részletekről Kelemen László, az Alapítvány elnöke számol be.

A felvidéki Hálózat egy éve
2024-02-05; 12:41

A Hagyományok Háza Hálózat – Szlovákia munkatársai sikeres évet tudhatnak maguk mögött. Az eredményeket Farkas József, a Hálózat vezetője foglalja össze.

Esze Tamás szűkebb hazájában
2024-02-05; 12:41

A közmédia és a Hagyományok Háza közös műsora január harmadik hetét Szatmárnak szenteli. A zenei összeállításban a hallgatók szatmári muzsikát hallhatnak falusi vonósbandák előadásában.

Megújuló erdélyi templomok
2024-02-05; 12:41

Két erdélyi Isten háza mennyezetének rekonstrukciója készült el az idén. A magyarókereki és magyarfülpösi munkákról Ament Éva bútorfestő, a Hagyományok Háza oktatója számolt be.

Most

21:59, Frissítve: 22:34

Megérkezett Belgrádba a kínai elnök

A kínai elnök gépét szerbiai felségjelzésű MiG-29-es vadászgépek kísérték a Nikola Tesla repülőtérig, ahol a szerb hadsereg gárdája sorakozott fel a tiszteletére.
17:17, Frissítve: 19:39

Ma kiderül, kik vihetik haza az ajándékokat!

A Közügyek kérdésére csaknem ötszáz válasz érkezett Vajdaság szinte minden részéből. Mai műsorunkban kiderül, hogy ki csobbanhat a családjával Mórahalmon. Nézzék a 18 óra 10 perckor kezdődő műsorunkat.
16:02, Frissítve: 16:33

Fiáker szemlét tartottak Cserépalján

Huszonnyolcadik alkalommal szervezték meg a Cserépaljai Fiáker Szemlét. A Parádés Kocsik és Lovak Nemzetközi Szemléjére a dél-bánáti Cserépaljára egész Szerbia területéről érkeztek a lovas sport kedvelői.

Népszerű

Mi drágul, mi nem?

Május elsejétől több luxustermék ára változik Szerbiában. Az áramért és a gázért ugyanannyit fogunk fizetni egész évben.

Drágábbak a luxustermékek Szerbiában

Több luxustermék is megdrágult Szerbiában május elsejétől. Keddtől egy doboz cigarettáért is többet kell fizetnie a dohányosoknak, mint eddig. Ami viszont jó hír, hogy az áram és a gáz árának emelkedésétől idén már nem kell tartanunk.