Ugrás a tartalomra

A Tisza-menti Népzeneoktatási Hálózat vizsgabemutatója

2024.03.03
11:49
2024.03.03
17:54
Forrás
Pannon RTV
Közel 30 produkciót mutattak be a Tisza-menti Népzeneoktatási Hálózat félévi vizsgabemutatóján a fiatalok. Az eseményt a Zentai Magyar Kamaraszínházban tartották meg.

A program és az oktatás szervezője a Vajdasági Magyar Művelődési Intézet.

Megtelt kis népzenészekkel a Zentai Magyar Kamaraszínház. Egymást követték a produkciók, a gyerekek bemutathatták, hogy mit tanultak meg az elmúlt időszakban. A tornyosi Handa Banda tamburazenekar is bemutatkozott.

Kadvány Balázs, tag, Handa Banda tamburazenekar: „A tambura előtt is gitároztam már, zenéltem, volt már műveltségem, és ezért is kipróbáltam más hangszert is, és a haladás jól megy.”

A Tisza-mentén tehát több településen is zajlanak az oktatások, heti rendszerességgel. A programban 12 oktató vesz részt, köztük a csantavéri Vörös Róbert is, aki tamburázni tanítja a tornyosi fiatalokat.

Vörös Róbert, oktató: „Azt az elvet vallom, hogy minél több a próba, annál jobb a színpadi fellépés, hogy minél több dalt megtanuljanak. Igaz, hogy a tambura be van szűkítve egy bizonyos tájegység köré, tehát nem lehet velük muzsikáltatni, viszont így is van nagyon sok anyag, amit meg lehet velük tanítani, és igyekszek, hogy bár ez a meglévő csapat megmaradjon.”

Az oktatást már több éve szervezik meg a Tisza-mentén, azóta pedig több száz fiatalt sikerült bevonni a programba.

Juhász Gyula, népzenei munkatárs, Vajdasági Magyar Művelődési Intézet, Zenta: „Ezt a rendezvényt a félévkor már harmadik éve rendezzük meg, mindenkivel együtt. Azért fontos, hogy az évben mindenkinek legyen olyan repertoárja, amivel bármelyik színpadra ki tud állni.”

A vasárnapi rendezvényen 115 gyerek mutatkozott be, akik vonós, illetve fúvós hangszereken, valamint tamburán és citerán játszottak.

Vajdasági Magyar Művelődési Intézet
VMMI
népzeneoktatás
vizsgabemutató
Zentai Magyar Kamaraszínház
Zenta
tambura
Vörös Róbert
Juhász Gyula
citera

Most

19:37, Frissítve: 19:54

Nem hadászati nukleáris gyakorlatot tart Oroszország

Arra utasította az orosz fegyveres erők vezérkarát Vlagyimir Putyin orosz elnök, hogy készüljön fel egy olyan hadgyakorlatra, amelyen nem hadászati nukleáris fegyverek használatát fogják gyakorolni - közölte az orosz védelmi minisztérium.

Népszerű

Mi drágul, mi nem?

Május elsejétől több luxustermék ára változik Szerbiában. Az áramért és a gázért ugyanannyit fogunk fizetni egész évben.