Közel 30 produkciót mutattak be a Tisza-menti Népzeneoktatási Hálózat félévi vizsgabemutatóján a fiatalok. Az eseményt a Zentai Magyar Kamaraszínházban tartották meg.
Közös munkáról, célokról egyeztettek a VMMI illetékeseivel Zentán a Magyar Szó és a Hét Nap vezetői, akik a Vajdasági Magyar Művelődési Intézetbe látogattak.
A Vajdasági Magyar Értéktárhoz kötődő fotópályázatot hirdet az általános iskola felső tagozatosai és középiskolások részére a Vajdasági Magyar Művelődési Intézet
A Vajdasági Magyar Képző-, Kutató- és Kulturális Központ Csütörtök esték című programsorozatának vendége ezúttal Both Miklós zeneszerző, előadóművész, néprajzkutató, a Hagyományok Háza főigazgatója volt.
A Simonyi Zsigmond Kárpát-medencei helyesírási verseny vajdaság fordulóinak koordinációját a 2023/2024-es tanévben az Észak-bácskai Magyar Pedagógusok Egyesülete és a Vajdasági Magyar Művelődési Intézet közösen bonyolítja.
A jubileumot több napos rendezvénysorozattal ünnepli a bosznia-hercegovinai magyar közösség. Pénteken Siflis Gordán Klára Magyarok a Miljacka partján – Irma asszony története című filmje az ünnepi eseménysorozat részeként került bemutatásra.
A Zentai Kamaraszínházban tartották a Vajdasági Magyar Művelődési Intézet Tisza-menti, hangszeres népzeneoktatásban résztvevő tanulóinak félévi vizsgakoncertjének második részét.
Orbán Viktor magyar miniszterelnök és felesége, Lévai Anikó a Liszt Ferenc Nemzetközi Repülőtéren fogadta Hszi Csin-pinget, a Kínai Népköztársaság elnökét és házastársát - tájékoztatta az MTI-t Havasi Bertalan, a miniszterelnök sajtófőnöke.
Meghódította a mozikat Magyarországon a Semmelweis című film, erről tanúskodnak a magyar Nemzeti Filmintézet által még idén február közepén nyilvánosságra hozott adatok.
Hosszú évek óta problémát jelent az adaiaknak a szeméttelepről áradó kellemetlen szag és füst. A hulladék lerakóhely okozta nehézségekről a helyiek panaszkodtak stábunknak.
A Magyar Tudományos Akadémia 197. közgyűlésén, Budapesten a külhoni magyar kutatók munkáját elismerő Arany János-érmet vehetett át dr. Takács Márta, a szabadkai Magyar Tannyelvű Tanítóképző Kar rendes egyetemi tanára.
A majdányi régészeti lelőhelyet, a Dr. Batthyány-Strattmann László Művelődési Egyesület székházát, a törökkanizsai könyvtár épületét és az 1858-ban épült Szent György-plébániatemplomot tekintették meg a VMSZ politikusai.
Több luxustermék is megdrágult Szerbiában május elsejétől. Keddtől egy doboz cigarettáért is többet kell fizetnie a dohányosoknak, mint eddig. Ami viszont jó hír, hogy az áram és a gáz árának emelkedésétől idén már nem kell tartanunk.
Veszélyeztetett és szigorúan védett cápafaj egy példányát fogott ki a napokban egy helyi horgász az Adriai-tengeren, a bosznia-hercegovinai Neum közelében.
Május másodikán is több ezren látogattak Palicsra, habár a borongós időjárás miatt nem volt akkora tömeg mint előző nap, amikor mintegy 40 ezer ember fordult meg a tóparton.