A magyar külgazdasági és külügyminiszter az ukrajnai magyar kisebbségről elmondta, százötvenezer magyar él ott, és az ő jogaik csorbítása nem Zelenszkij elnökkel kezdődött, hanem már 2015-ben.
Először érkezhet észak felől is földgáz Magyarországra azáltal, hogy a lengyelországi Gdanskban új LNG-terminál épül, erről politikai megállapodás született a felek között - jelentette be Szijjártó Péter Karpaczban.
Orbán Viktor magyar kormányfő és Recep Tayyip Erdogan török elnök tárgyalásán napirenden volt a két ország közötti energetikai együttműködés és a svéd NATO-csatlakozás ratifikációjának ügye is – tájékoztatott Szijjártó Péter.
Szomszédos államként Magyarország továbbra is kiáll a mihamarabbi ukrajnai béke mellett, és minden bírálat és támadás ellenére eként fog tenni a jövőben is - hangsúlyozta Szijjártó Péter az ENSZ Biztonsági Tanácsának (BT) ülésén New Yorkban.
Orbán Viktor magyar miniszterelnök és felesége, Lévai Anikó a Liszt Ferenc Nemzetközi Repülőtéren fogadta Hszi Csin-pinget, a Kínai Népköztársaság elnökét és házastársát - tájékoztatta az MTI-t Havasi Bertalan, a miniszterelnök sajtófőnöke.
Meghódította a mozikat Magyarországon a Semmelweis című film, erről tanúskodnak a magyar Nemzeti Filmintézet által még idén február közepén nyilvánosságra hozott adatok.
Hosszú évek óta problémát jelent az adaiaknak a szeméttelepről áradó kellemetlen szag és füst. A hulladék lerakóhely okozta nehézségekről a helyiek panaszkodtak stábunknak.
A Magyar Tudományos Akadémia 197. közgyűlésén, Budapesten a külhoni magyar kutatók munkáját elismerő Arany János-érmet vehetett át dr. Takács Márta, a szabadkai Magyar Tannyelvű Tanítóképző Kar rendes egyetemi tanára.
A majdányi régészeti lelőhelyet, a Dr. Batthyány-Strattmann László Művelődési Egyesület székházát, a törökkanizsai könyvtár épületét és az 1858-ban épült Szent György-plébániatemplomot tekintették meg a VMSZ politikusai.
Több luxustermék is megdrágult Szerbiában május elsejétől. Keddtől egy doboz cigarettáért is többet kell fizetnie a dohányosoknak, mint eddig. Ami viszont jó hír, hogy az áram és a gáz árának emelkedésétől idén már nem kell tartanunk.
Veszélyeztetett és szigorúan védett cápafaj egy példányát fogott ki a napokban egy helyi horgász az Adriai-tengeren, a bosznia-hercegovinai Neum közelében.
Május másodikán is több ezren látogattak Palicsra, habár a borongós időjárás miatt nem volt akkora tömeg mint előző nap, amikor mintegy 40 ezer ember fordult meg a tóparton.