Európának erősítenie kell a gazdasági együttműködését Afrikával, már csak azért is, mert minél fejlettebbek a szomszédos földrész országai, annál kevesebb migráns indul útnak - közölte Szijjártó Péter Sierra Leonéban.
Magyarország semmiképpen sem szeretné, hogy a NATO egy Kína-ellenes blokká váljon, rivalizálás helyett kölcsönösen előnyös együttműködésre van szükség - jelentette ki Szijjártó Péter a NATO külügyminiszteri szintű ülésén Brüsszelben.
A Vöröskereszt és Vörösfélhold Társaságok Nemzetközi Szövetségének (IFRC), valamint az Egészségügyi Világszervezetnek (WHO) is bővítik a budapesti központját - jelentette be a Genfben tárgyaló magyar külgazdasági és külügyminiszter Facebook-oldalán.
A kormány 47 tonnányi segélyszállítmányt küld a februári földrengés szíriai károsultjai, közöttük is a leginkább rászorulók számára a Hungary Helps program keretében - jelentette be Szijjártó Péter magyar külgazdasági és külügyminiszter.
Magyarország és Szerbia között egy olyan stratégiai szövetség jött létre az elmúlt időszakban, amely segít abban, hogy a mostani rendkívüli kihívásokat eredményesebben tudjuk kezelni - jelentette ki Szijjártó Péter a belgrádi egyeztetéseket követően.
A politikus emlékeztetett, hogy az elmúlt nyolc évben számos olyan jogszabály született Ukrajnában, amely lépésről lépésre sértette meg az anyanyelvhasználathoz kapcsolódó kisebbségi jogokat.
Kioktatással és szankciókkal nem, kölcsönös tisztelettel viszont igenis lehet eredményeket elérni - írta egyebek mellett Facebook-bejegyzésében a magyar külgazdasági és külügyminiszter.
Magyarország újabb 105 tonnányi egészségügyi eszközt szállított Törökországnak, így segítve a sérültek ellátását a februári földrengést követően - jelentette be Szijjártó Péter Ankarában.
A Magyar Tudományos Akadémia 197. közgyűlésén, Budapesten a külhoni magyar kutatók munkáját elismerő Arany János-érmet vehetett át dr. Takács Márta, a szabadkai Magyar Tannyelvű Tanítóképző Kar rendes egyetemi tanára.
A majdányi régészeti lelőhelyet, a Dr. Batthyány-Strattmann László Művelődési Egyesület székházát, a törökkanizsai könyvtár épületét és az 1858-ban épült Szent György-plébániatemplomot tekintették meg a VMSZ politikusai.
Belgrádból Budapestre repül a kínai elnök. Hszi Csin-ping péntekig tartó látogatása során kétoldalú politikai, gazdasági és nemzetközi kérdésekről tárgyal Orbán Viktor magyar miniszterelnökkel és Sulyok Tamás köztársasági elnökkel.
Labdarúgás, röplabda, sakk – ezekben a kategóriákban mérhették össze tudásukat középiskolás diákok és egyetemi hallgatók Szabadkán. Sportnapot tartottak a Magyar Tannyelvű Tanítóképző Kar hallgatói.
Több luxustermék is megdrágult Szerbiában május elsejétől. Keddtől egy doboz cigarettáért is többet kell fizetnie a dohányosoknak, mint eddig. Ami viszont jó hír, hogy az áram és a gáz árának emelkedésétől idén már nem kell tartanunk.
Veszélyeztetett és szigorúan védett cápafaj egy példányát fogott ki a napokban egy helyi horgász az Adriai-tengeren, a bosznia-hercegovinai Neum közelében.
Május másodikán is több ezren látogattak Palicsra, habár a borongós időjárás miatt nem volt akkora tömeg mint előző nap, amikor mintegy 40 ezer ember fordult meg a tóparton.