Ugrás a tartalomra

ByeAlex titka (Az MTV hírei)

2013.05.23
13:11
Egy közmédiás sajtótájékoztató margójára

Zsúfolásig megtelt újságírókkal kedden az MTVA sajtóterme
Egy közmédiás sajtótájékoztató margójára Zsúfolásig megtelt újságírókkal kedden az MTVA sajtóterme. Mindenki ByeAlexre volt kíváncsi: a zenészre, aki a Kedvesem című számával ugyan korábban megosztotta a közvéleményt, de akinek sikerére, mára legtöbben büszkék vagyunk. Meglepően sokan voltak kedden, ByeAlexnek, az Eurovíziós Dalfesztiválon elért eredménye nyomán összehívott sajtótájékoztatón. Az újságírók kérdéseiből már teljesen hiányzott az egykori szarkasztikus kritika, úgy tűnik, az énekest elfogadták, méltányolták. Nem volt véletlen a helyválasztás, az eurovíziós siker egyben a közmédia diadala is. „A közmédia A DAL című, saját fejlesztésű műsora az idén másodszor is azt bizonyította: az MTVA immár a magyar könnyűzenei élet komoly szereplője– nyitotta meg a szakmai fórumot Lencsó Rita sajtófőnök. - A Petőfi Rádió a magyar zenének eddig is meghatározó, szimbolikus orgánuma volt, mára A Dallal is gazdagodott. Azzal a műsorral, amelynek csapata elég bátor volt ahhoz, hogy új utakat keressen. Eredménnyel tette, amikor egy új fiatal, még nem ismert zenei irányzatot támogatatott, s mikor Alex dalát is beválogatták a legjobbak közé.” Valóban, a közmédia az elmúlt két évben mind a komoly zenében, mind a könnyebb műfajokban a magyar zenei élet egyik legjelentősebb mecénásává, megrendelőjévé vált. Az opera-, hangverseny- és a MÜPA koncertközvetítések milliókkal kedveltetik meg a klasszikus zenét. Nem mehetünk el szó nélkül az olyan népszerű műfajok mellett sem, mint a nóta- és az operett-dallamok, ezek népszerűsítését szolgálja a tavaly év végén elindított Dankó Rádió. A Fölszállott a páva az egész Kárpát-medencét lázba hozta, s a vetélkedősorozatot nemcsak a népzenei iránt érdeklődők zárták szívükbe. A könnyűzenében az A38 produkcióval kötött stratégiai együttműködés, vagy a Petőfi Rádió zenei kínálata példaértékű lehet minden médium számára. E csatorna nélkül az új, izgalmas, alternatív zenei világ csak egy nagyon szűk réteg muzsikája maradt volna. A feltételezés különösen igaz Alex esetében is, a magyar sztár is először a Petőfin kapott teret, s ott ismerhette meg a zeneértő közönség is. Alex megérdemelte a bizalmat, hiszen az Eurovízión, egy klasszikus mainstream zenei versenyen egy új színnel bizonyított Európa és a világ előtt. Az ismert eredmény az énekes és a közönség közös sikere: Alexet a hallgatóság és a nézők juttatták hétről hétre tovább, s a malmői versenyre is. A vokssal Európa számos szerzőjének adták fel a leckét: mi lehet az új magyar zenei irányzat, s ByeAlex titka.

Most

17:17, Frissítve: 19:39

Ma kiderül, kik vihetik haza az ajándékokat!

A Közügyek kérdésére csaknem ötszáz válasz érkezett Vajdaság szinte minden részéből. Mai műsorunkban kiderül, hogy ki csobbanhat a családjával Mórahalmon. Nézzék a 18 óra 10 perckor kezdődő műsorunkat.
16:02, Frissítve: 16:33

Fiáker szemlét tartottak Cserépalján

Huszonnyolcadik alkalommal szervezték meg a Cserépaljai Fiáker Szemlét. A Parádés Kocsik és Lovak Nemzetközi Szemléjére a dél-bánáti Cserépaljára egész Szerbia területéről érkeztek a lovas sport kedvelői.

Népszerű

Mi drágul, mi nem?

Május elsejétől több luxustermék ára változik Szerbiában. Az áramért és a gázért ugyanannyit fogunk fizetni egész évben.

Drágábbak a luxustermékek Szerbiában

Több luxustermék is megdrágult Szerbiában május elsejétől. Keddtől egy doboz cigarettáért is többet kell fizetnie a dohányosoknak, mint eddig. Ami viszont jó hír, hogy az áram és a gáz árának emelkedésétől idén már nem kell tartanunk.