Harminc évvel ezelőtt a legnehezebb helyzetből emelkedett fel a horvátországi magyarság, megmutatva, hogy mindig mindent újra lehet kezdeni, és ha van összefogás, akkor minden szinten sikereket lehet elérni - hangsúlyozta Potápi Árpád János.
A magyar miniszterelnök leszögezte: azért küldjük a pénzeket, hogy az ukránok győzzenek, de nem győznek. Éppen ezért a háború helyett tűzszünetre lenne szükség, ezt kellene finanszírozni, utána pedig a békét.
Érvényesülnek a magyar szempontok a NATO ukrajnai támogatási programja kapcsán – mondta Szijjártó Péter Brüsszelben. A jelenlegi körülmények között szó sem lehet Ukrajna NATO-tagságáról.
Charles Michellel, az Európai Tanács elnökével egyeztetett Budapesten Orbán Viktor magyar miniszterelnök. A téma az Ukrajnával kapcsolatos magyar álláspont volt.
Ha ismerjük az emberek véleményét, akkor az a kormányzati álláspontnak is támogatást, támogatottságot jelent Magyarországon és a belpolitikában, de Brüsszelben, az Európai Unióban is - mondta a magyar Miniszterelnökséget vezető miniszter.
Minden intézmény, minden megvalósult beruházás azt hirdeti a világ számára, hogy a magyarságnak reménysége, sőt, tervei vannak a jövőre nézve - jelentette ki a magyar nemzetpolitikáért felelős helytettes államtitkár Kolozsváron.
A Magyar Diaszpóra Tanács XII. ülésén Semjén Zsolt kiemelte, az alapoktól tudták újragondolni, majd újraszervezni a világ magyarságát érintő politikát.
Ónos csapadék miatt adtak ki figyelmeztetést Magyarországon a következő napokra, Szerbiában pedig a múlt héten okozott közlekedési fennakadásokat a havazás.
December 17-én előrehozott parlamenti választások lesznek Szerbiában. A sorozatunkban megismerhetik a voksoláson induló jelöltlistákat. Tizenhárom nemzeti kisebbségi párt, illetve mozgalom fogott össze, hogy indulhasson a december 17-i választáson.
Ukrajna elveszítheti a háborút, ha az amerikai Kongresszus akár csak elhalasztja a szavazást a további pénzügyi és katonai támogatásról - jelentette ki az ukrán elnöki hivatal vezetője Washingtonban.
Orbán Viktor magyar miniszterelnök, a Fidesz elnöke megbeszélést folytatott Andrej Babissal, Csehország korábbi miniszterelnökével, a cseh ANO párt elnökével - közölte az MTI-vel Havasi Bertalan, a miniszterelnök sajtófőnöke.
Olaszország két tábort készül felállítani Shengjinben és Gjaderben jövő tavasz előtt. Giorgia Meloni miniszterelnök és albán kollegája, Edi Rama ezt november első hetében tartott római találkozóján jelentette be.
Az Old Bikers Vajdasági Motorosklub tagjai ismét megajándékozták a hajdújárási Lurkóház kis védenceit. Idén 23 gyermek örülhetett a karácsonyi csomagoknak. A kicsik minden évben készülnek a Mikulások érkezésére, ez idén sem volt másként.
Csütörtök estig a legtöbb - akár öt millimétert is meghaladó - ónos csapadékra a Dunakanyar, valamint Nógrád és a Mátra térségében lehet számítani - közölte az Országos Meteorológiai Szolgálat.