Napelem és naperőmű beruházási tervekről tárgyalt Zenta Községi Képviselő-testülete. Az ülésen két cég jövőbeni terveiről egyeztettek sürgősségi eljárással.
Több mint 800 vajdasági nyolcadikos tanuló vett részt az első alkalommal megszervezett Suli-Expo oktatási kiállításon Zentán. 20 magyar nyelven is oktató vajdasági gimnázium és szakközépiskola mutatkozott be a gyerekeknek, és szüleiknek.
Mezei Kinga, az intézmény művészeti vezetője az MTI-nek elmondta, hogy az évad első bemutatója Sziveri János költő, valamint Benes József festő- és grafikusművész műveinek motívumaiból épül fel, és a Hidegpróba címet viseli.
A községbeli művelődési egyesületek fellépésével, gyerekprogramokkal, kirakodóvásárral folytatódott Zenta város ünnepe péntek délután. A szervezők minden napra színes és tartalmas programokkal készültek.
A magyar kormány megemelt keretösszeggel, 50 millió forinttal támogatja a határon túli professzionális magyar színházak és táncművészeti szervezetek kiemelt művészeti céljainak megvalósítását.
Petőfi Sándor arcképét ábrázoló bélyeget bocsátott ki a Szerbiai Posta, amelyet a Magyar Szó Lapkiadó Kft. Forum nyomdájának bélyegosztálya nyomtatott ki.
A banjskai akcióról senkit nem tájékoztattam, sem a belgrádi vezetést, sem a koszovói szerb politikum képviselőit, az említettek semmilyen formában nem támogattak - ezt írta Milan Radoičić.
A szabadkai rendőrkapitányság munkatársai több minősített lopás, minősített lopási kísérletek és lopási kísérletek gyanújával letartóztatta az 1985-ös születésű Szabadka környéki J. K.-t.
Holnap kezdik kifizetni a 16 éves és az annál fiatalabb gyerekeknek járó 10 ezer dináros egyszeri támogatást Szerbiában - egyebek mellett erről beszélt Siniša Mali a szerb közmédia műsorában.