Ugrás a tartalomra

Dal 2015 – Jön az első középdöntő (Az MTV hírei)

2015.02.13
22:34
Lezárultak az elődöntők, így most szombaton már az első középdöntőjével jelentkezik A Dal 2015
Lezárultak az elődöntők, így most szombaton már az első középdöntőjével jelentkezik A Dal 2015. A héten is nagyon színesnek ígérkezik a műsor, hiszen olyan nagyszerű előadók dalait hallgathatjuk újra, mint az erdélyi származású Antal Timi, Csemer Boglárka „Boggie”, a Karmapolis, Mujahid Zoltán, a New Level Empire, a Pankastic!, a Spoon, Szabó Ádám, és Tóth Vera. Jövő szombaton pedig, a második középdöntőn, Dallos Bogi, Éliás Gyula Jr. ft. Fourtissimo, Gájer Bálint, Ív, Oláh Gergő, az Other Planet, a PASSED, Szűcs Gabi és Wolf Kati lépnek majd fel. Külön izgalmakat tartogat a nézők és a zsűri számára is, hogy a 18 középdöntőbe jutott indulónak lehetősége van az elődöntőben már megismert dalukat újrahangszerelni. A legtöbb produkció élt is ezzel a lehetőséggel, így könnyen lehet, hogy egy-egy előadó dalára szinte rá sem fogunk ismerni most szombaton. Mindkét középdöntőben kilenc előadó vesz részt. A zsűri szavazatai alapján a február 14-i fordulóból hárman jutnak tovább a döntőbe, a negyedik fellépő, aki a fináléba kerül, a nézők szavazatai alapján folytathatja a versenyt. A döntő február 28-án lesz, ahol kiderül, hogy ki képviseli hazánkat az idei Eurovíziós Dalfesztiválon Bécsben.    

Most

18:36

Cápát fogtak Neum közelében

Veszélyeztetett és szigorúan védett cápafaj egy példányát fogott ki a napokban egy helyi horgász az Adriai-tengeren, a bosznia-hercegovinai Neum közelében.
17:58, Frissítve: 18:12

Hszi Csin-ping megérkezett Franciaországba

A kínai elnök Emmanuel Macron francia államfő meghívására érkezett Párizsba, ugyanis a két ország 60 éve lépett diplomáciai kapcsolatba. Hszi Csin-ping franciaországi látogatása után Szerbiába és Magyarországra is ellátogat.
16:01, Frissítve: 16:11

Verstappené a pole pozíció

A címvédő és háromszoros világbajnok Max Verstappen, a Red Bull versenyzője volt a leggyorsabb a Forma-1-es Miami Nagydíj szombati időmérő edzésén, így a vasárnapi futamot ő kezdheti majd az élről.

Népszerű

Mi drágul, mi nem?

Május elsejétől több luxustermék ára változik Szerbiában. Az áramért és a gázért ugyanannyit fogunk fizetni egész évben.