Ugrás a tartalomra

A Dal-sláger Malmőben (Az MTV hírei)

2013.05.15
11:12
Csütörtökön lép színpadra ByeAlex

Az Eurovíziós Dalfesztiválon május 16-án mutatkozik be ByeAlex
Csütörtökön lép színpadra ByeAlex Az Eurovíziós Dalfesztiválon május 16-án mutatkozik be ByeAlex. A Dal győztese nagyon számít a külhoni magyar nézők szavazataira is. Malmőben csütörtökön rendezik az 58. Eurovíziós Dalfesztivál második elődöntőjét. Ekkor lép színpadra ByeAlex, aki A Dal vetélkedő nyerteseként Magyarországot képviseli a svédországi megmérettetésen. Mindkét elődöntőben szavazhatnak az aktuális versenyben résztvevő országok. Az indulók közül 10-10 jut tovább a szombati döntőbe, ahol az automatikusan bejutó „nagy ötök” és a tavalyi győztes mellett szállnak versenybe a győzelemért. Idén az Eurovíziós Dalfesztivál történelmében először okostelefonra letölthető applikáció segítségével is szavazhatnak a nézők: ez az újítás azon kívül, hogy szavazatokat lehet küldeni a készülékről, lehetővé teszi azt is, hogy az előadás alatt az aktuális fellépőről olvassunk információkat. Az új szavazási mód mellett megmaradt természetesen az SMS-en keresztül történő voksolás lehetősége is. ByeAlex a dalfesztivál egyik helyszínén hétfőn állt először nemzetközi közönség elé. A Eurovision Village színpadán adta elő a Csókolom és a Kedvesem című dalait. A szürke, hideg, szeles és szemerkélő esővel megfűszerezett hétfő délutánon a körülmények ellenére majdnem megtelt a Eurovison Village nézőtere. A széksorokat nemzetközi közönség foglalta el, voltak köztük malmői magyarok is. Honfitársaink az első sorból zászlókat lengetve buzdították Alexet. Ismerve az énekes szokásait, egy idős néni a koncert végén két sapkával is megajándékozta. „Ez volt az első nemzetközi közönség előtt játszott koncertem – nyilatkozta ByeAlex a koncert után. - Nagyon jó érzés volt, a közönség is nagyszerű volt. Rengetegen eljöttek, pedig elég hideg volt. Azt viszont érdekes volt megélni, hogy amikor a végén a svéd refrént énekeltem, a tömeg egyszerre mozdult meg.” Alex csütörtökön nagyon számít a külhoni magyarok szavazataira is!

Most

17:17, Frissítve: 18:26

Ma kiderül, kik vihetik haza az ajándékokat!

A Közügyek kérdésére csaknem ötszáz válasz érkezett Vajdaság szinte minden részéből. Mai műsorunkban kiderül, hogy ki csobbanhat a családjával Mórahalmon. Nézzék a 18 óra 10 perckor kezdődő műsorunkat.
16:02, Frissítve: 16:33

Fiáker szemlét tartottak Cserépalján

Huszonnyolcadik alkalommal szervezték meg a Cserépaljai Fiáker Szemlét. A Parádés Kocsik és Lovak Nemzetközi Szemléjére a dél-bánáti Cserépaljára egész Szerbia területéről érkeztek a lovas sport kedvelői.
13:46, Frissítve: 16:59

Elstartolt a strandszezon Újvidéken

Ez a strand az egyik legszebb és legrendezettebb strandnak számít a Duna teljes szerbiai szakaszán, amely számos lehetőséget kínál az idelátogatóknak. A szezonális belépőket mától lehet igényelni.

Népszerű

Mi drágul, mi nem?

Május elsejétől több luxustermék ára változik Szerbiában. Az áramért és a gázért ugyanannyit fogunk fizetni egész évben.

Drágábbak a luxustermékek Szerbiában

Több luxustermék is megdrágult Szerbiában május elsejétől. Keddtől egy doboz cigarettáért is többet kell fizetnie a dohányosoknak, mint eddig. Ami viszont jó hír, hogy az áram és a gáz árának emelkedésétől idén már nem kell tartanunk.