Ugrás a tartalomra

Díjazták a Család-barát szerkesztőségét (Az MTV hírei)

2014.03.13
12:46
Rangos elismeréssel, a Fogyasztóvédelemért-díjjal tüntette ki a Nemzeti Fogyasztóvédelmi Hatóság az MTVA Család-barát Magazin szerkesztőségét kedden
Rangos elismeréssel, a Fogyasztóvédelemért-díjjal tüntette ki a Nemzeti Fogyasztóvédelmi Hatóság az MTVA Család-barát Magazin szerkesztőségét kedden. A családokat érintő legfontosabb témákkal (mint egészségügy, nyugdíjas gondok, munkaügyi problémák, nevelési kérdések) foglalkozó műsor hat éve a tévénézők egyik kedvenc magazinja, amely hétköznaponként a mindennapokhoz szükséges hasznos információkkal, szakértői tanácsokkal, megoldási javaslatokkal, finom receptekkel és minden hétvégén népszerű művészek családjainak bemutatásával várja a nézőket. Fülöp Zsuzsanna, a Nemzeti Fogyasztóvédelmi Hatóság szóvivője elmondta: többek között azért a Család-barát magazinra esett a választásuk, mert a műsor elsősorban a fogyasztóvédelmi szempontból is kiemelten kezelendő időskorúakat és kismamákat szólítja meg, így komoly segítséget nyújt a hatóságnak abban, hogy a hivatal által fontosnak tartott információk és jótanácsok eljussanak a célcsoportokhoz. Gáspár Monika, a Család-barát felelős szerkesztője elmondta: a magazin az 1273. adásnál tart jelenleg, az elmúlt hat évben több ezer vendég fordult meg a műsorban, átlagban adásonként tíz meghívottal dolgoznak együtt, köztük állandó szakértőkkel is. Fontos feladatuk a család értékeinek megőrzése, ebben segítik munkájukat a neves pszichológusok, családterapeuták, pedagógusok. Kiemelkedő szerepet kap a hagyományőrzés és a vidéki települések megismertetése a nézőkkel. Emellett kulturális értékeket is közvetítenek a nézők körében igen népszerű tárgyfelismerő játékkal, hiszen rendszeresen sorsolnak ki múzeumi belépőjegyeket a helyes megfejtők között. Novodomszky Éva, Dióssy Klári és Gaskó Balázs mellett hétről hétre közismert és népszerű művészek, közéleti személyiségek szerepelnek társ-műsorvezetőként a magazinban, akik egy-egy kedvenc kötetüket ajánlják a nézők figyelmébe, miután a szerkesztők az olvasás népszerűsítését is küldetésüknek tekintik. A dedikált könyveket minden évad végén egy nyugdíjas közösségnek vagy gyermekotthonnak juttatják el. Szintén nagy népszerűségnek örvend a magazin Léleklencse-rovata, amelyben olyan történeteket mutatnak be, melyek hatására a nézők gyakran felajánlásokkal segítik a rászoruló családokat; a műsorban bemutatott hétköznapi hősök közösségteremtő és családépítő szándékukkal jó példát mutatnak a társadalomnak. A Család-barát Magazint 2011-ben Család-barát médiáért-díjjal tüntették ki.

Most

12:11

„Intenzív kampányra kell számítani”

Dr. Pásztor Bálint a Vajdasági Magyar Szövetség elnöke a Szabadkai Magyar Rádió Napindító című műsorában a VMSZ államtitkárairól, a kampányról, valamint szabadkai és országos jelentőségű fejlesztésekről beszélt.

Népszerű

Mi drágul, mi nem?

Május elsejétől több luxustermék ára változik Szerbiában. Az áramért és a gázért ugyanannyit fogunk fizetni egész évben.

Népszerűek a palicsi programok

Május másodikán is több ezren látogattak Palicsra, habár a borongós időjárás miatt nem volt akkora tömeg mint előző nap, amikor mintegy 40 ezer ember fordult meg a tóparton.