Ugrás a tartalomra

Fonográf, 3X50 - A XII. komáromi seregszemle

2023.11.20
17:24
Forrás
Hagyományok Háza
Tizenkettedik alkalommal rendezik Révkomáromban november 22-25. között a Fonográf Fesztivált, aminek támogatói között a Hagyományok Háza Hálózat-Szlovákia is fontos szerepet tölt be. Az elmúlt év sikere nyomán is nagy az érdeklődés a találkozó iránt.

A részletekbe Lakatos Róbert főszervező avatja be az Olvasót.

„Három helyen, az Egressy Béni Városi Művelődési Központban, a Tiszti pavilonban és a Rév -  A Magyar Kultúra Házában rendezzük a XII. Fonográf Fesztivált. Idén az „50.” szám jegyében tervezzük a seregszemlét. Az első koncert a Muzsikás 50, az utolsó pedig Lakatos 50 elnevezést kapta. Azért van némi különbség a két, – számmal jelzett – program között: a Muzsikás együttes 50. születésnapját jelzi az első, a második pedig az én születésnapomhoz kötődik. Az elmúlt évben kicsit szakítottunk a hagyománnyal, és ’közönségbarátabbra’ – gondolok itt Boban Marković együttesének, vagy a Budapest Bárnak a meghívására – állítottuk össze a programokat.
Idén a szervezés során próbáltunk a kezdetekhez visszatérni, a népzenét, vagy olyan tradicionális zenét játszó, illetve abból kiinduló együtteseket hívtunk meg.   Minden bizonnyal a közönség meleg szeretettel fogadja a már említett Muzsikást, a Tükrös Zenekart és az Üsztürü Zenekart is. A komáromi zsidóság a kereskedőváros történetében nagy szerepet játszott, e tradíciót a Budapest Klezmer Band meghívásával elevenítettük fel. A Győri Balettet az elmúlt évi sikeres szereplése nyomán látjuk ismét szívesen. A Fesztivál és a győri társulat közötti kapcsolódás Lajkó Félixhez kötődik, aki már háromszor lépett fel a találkozón, s a most színpadra kerülő Giselle baletthez is ő komponálta a zenét. A születésnapomhoz kapcsolódó koncertemen szeretném bemutatni azokat a fantasztikus zenészeket és együtteseket, akikhez három évtizedes szoros baráti, szakmai kapcsolat fűz. Így lép színpadra a Rév zenekar, az Eszencia zenekar (egy új lemezzel készülünk velük), a Belliczay Kamarazenekar, de ünnepelni fog velünk Pál István Szalonna, Csík János és Agócs Gergely is. Esténként táncházzal kedveskedünk az egybegyűlteknek.
Minden évben egy kiállítás megnyitóval gazdagítjuk a programsorozatot, ezúttal a Táncház Egyesületnek köszönhetően a Táncház 50 tárlatot mutatjuk be a a Városi Művelődési Központban a közönségnek. Ez a táncházmozgalomnak is igen jó reklám, mivel a Központ programjain évente 30-35 ezer ember fordul meg.
Az elmúlt évben minden rendezvényünk teltházas volt, ez köszönhető a tavaly bevezetett – kedvező feltételű belépést biztosító – fesztiváljegynek is. Idén is szépszámú vendégsereget várunk Felvidékről és Magyarországról.”

plakat

Csermák Zoltán

Hagyományok Háza
MTVA

Most

19:45

Orbán Viktor Andrej Babissal tárgyalt

Orbán Viktor magyar miniszterelnök, a Fidesz elnöke megbeszélést folytatott Andrej Babissal, Csehország korábbi miniszterelnökével, a cseh ANO párt elnökével - közölte az MTI-vel Havasi Bertalan, a miniszterelnök sajtófőnöke.
17:22, Frissítve: 18:47

A hajdújárási Lurkóházban járt a Mikulás

Az Old Bikers Vajdasági Motorosklub tagjai ismét megajándékozták a hajdújárási Lurkóház kis védenceit. Idén 23 gyermek örülhetett a karácsonyi csomagoknak. A kicsik minden évben készülnek a Mikulások érkezésére, ez idén sem volt másként.

Népszerű