Ugrás a tartalomra

Forma–1 Osztrák Nagydíj – vissza a kezdetekhez (Az MTV hírei)

2014.06.19
14:46
Az MTVA rendhagyó módon a helyszínről közvetíti az ausztriai Forma–1-es futamot
Az MTVA rendhagyó módon a helyszínről közvetíti az ausztriai Forma–1-es futamot. Az Osztrák Nagydíj volt az első, amelyet - 38 évvel ezelőtt - élőben láthatott a magyar közönség; hétvégén a stáb az egész műsorfolyamot a Red Bull Ringen készíti. Tavaly vált hivatalossá, hogy 10 év szünet után visszatér a Formula–1-es versenynaptárba az Osztrák Nagydíj. A dolog egyik aktualitását az adja, hogy az utolsó, A1-Ringen rendezett versenyt éppen Michael Schumacher nyerte meg 2003-ban, aki a napokban tért magához a mesterséges kómából. Magyar szempontból pedig azért érdekes a nagydíj, mert 1976-ban egy emlékezetes közvetítéssel innen indult útjára a Forma–1-es versenysorozat magyarországi pályafutása. „Az 1976-os szezon több szempontból is történelminek mondható: ekkor zajlott az ádáz csata Niki Lauda és James Hunt között, ekkor karambolozott és égett meg Lauda. Ám a legtöbbünk számára onnan marad emlékezetes, hogy az MTV, és egykori nagy elődeim, Dávid Sándor és id. Knézy Jenő az Osztrák GP-n közvetített először Forma–1-es futamról. Ám a 38 évvel ezelőtti futam elhúzódott, így az adásszerkesztők úgy döntöttek, hogy az utolsó körben elvágják a vonalat; emiatt a tévé előtt senki nem tudta meg, hogy John Watson nyerte a versenyt. Az esetet óriási felháborodás kísérte, ami egyértelművé tette az igényt az addig kevésbé ismert sport iránt, és ezzel útjára indult a „száguldó cirkusz” magyarországi története” – mondta el Szujó Zoltán, Forma–1-es kommentátor. Az MTVA F1-es stábja az események apropóján, rendhagyó módon nem a budapesti stúdióból, hanem a helyszínről jelentkezik a mostani futamhétvégéről. „Mindent a helyszínen fogunk készíteni. Ott vágunk, ott interjúzunk, ott közvetítünk. A stúdiónk a paddockban és a boxutcában lesz. Ilyen eddig csak a Magyar Nagydíjon volt, de nagyon kíváncsiak vagyunk arra, hogy a helyszíni jelenlét mit tud hozzátenni a közvetítésekhez, és ebből majd mi jön át a tévénézőknek” – tette hozzá Szujó. Az Osztrák Nagydíjon a Bobák Róbert–Szabó-Biczók Szilárd állandó kiutazó ministáb mellett ott lesz Szujó Zoltán kommentátor, Wéber Gábor szakkommentátor és Kiss Pál Tamás szakértő is. A pénteki 2.

">szabadedzés
21.30-kor látható az M2-n. Az időmérőt szombaton 13.45-kor, a

">futamot
pedig vasárnap 13.30-kor, élőben tűzi műsorára az M1. www.telesport.hu/boxutca www.facebook.com/boxutca

Most

07:31, Frissítve: 07:36

Tankok törtek be Rafah területére

Néhány órája megindult Izrael szárazföldi hadművelete, helyszíni jelentések szerint legalább egy izraeli gépesített zászlóalj behatolt a Gázai övezet déli részébe.
19:37, Frissítve: 07:54

Nem hadászati nukleáris gyakorlatot tart Oroszország

Arra utasította az orosz fegyveres erők vezérkarát Vlagyimir Putyin orosz elnök, hogy készüljön fel egy olyan hadgyakorlatra, amelyen nem hadászati nukleáris fegyverek használatát fogják gyakorolni - közölte az orosz védelmi minisztérium.

Népszerű

Mi drágul, mi nem?

Május elsejétől több luxustermék ára változik Szerbiában. Az áramért és a gázért ugyanannyit fogunk fizetni egész évben.