Ugrás a tartalomra

Januártól a Duna TV-n is Honfoglalózhatunk

2017.11.07
10:10
2024.03.19
08:37
Televíziós változat készül a legnépszerűbb magyar online játékból, már lehet jelentkezni játékosnak.

Új, napi szellemi-műveltségi vetélkedőt indít a Duna Televízió januártól – jelentette be Szabó Edina, a csatorna igazgatója az M1 hétfő reggeli műsorában.

A legnépszerűbb magyar internetes közösségi játék, a Honfoglaló televíziós formátuma a Duna Televízióban január 2-ától lesz látható, minden hétköznap 19.30-tól. December 25. és 29. között közismert emberek játszanak majd: ők mutatják be a játékszabályokat a nézőknek. Szabó Edina a 180 percben elmondta, hogy véleménye szerint aki szereti a honfoglalót az interneten, az a televíziós formátumot is imádni fogja. „A tudás valóban hatalom lesz ebben a játékban" – jegyezte meg.

A játékban három hadvezér verseng egymással: minél több területet foglalnak el, annál több pénzt nyerhetnek. Minden adásnak lesz győztese, a napi győztesek közül kerülnek ki a heti győztesek, és lesz hónap bajnoka is. A játékban feleletválasztós és tippelős kérdések is lesznek.

Medveczky Balázs, a Duna Médiaszolgáltató Nonprofit Zrt. televíziós médiaszolgáltatási igazgatója a Ma reggelben arról beszélt, hogy a kérdések a magyar kultúrához, történelemhez, irodalomhoz kapcsolódnak. Kiemelte, hogy amíg az utóbbi két évtizedben a televíziós társaságok jellemzően megvásárolt formátumot sugároztak, a közmédia több sajátot alakított ki, mint A Dal, a Fölszállott a páva és a Virtuózok, most pedig hazai fejlesztésű napi vetélkedővel jelentkeznek.

A műsorba a mediaklikk.hu/honfoglalo címen várják a játékosok jelentkezését.

Honfoglaló – ahol a tudás valóban hatalom! Januártól a Duna Televízió műsorán.

Duan TV
Honfoglaló
játék
online
Szabó Edina
Medveczky Balázs

Most

16:43, Frissítve: 16:57

Amikor a bánáti szívósság sző nagy terveket

A majdányi régészeti lelőhelyet, a Dr. Batthyány-Strattmann László Művelődési Egyesület székházát, a törökkanizsai könyvtár épületét és az 1858-ban épült Szent György-plébániatemplomot tekintették meg a VMSZ politikusai.
16:26

Így várja Budapest a kínai elnököt

Belgrádból Budapestre repül a kínai elnök. Hszi Csin-ping péntekig tartó látogatása során kétoldalú politikai, gazdasági és nemzetközi kérdésekről tárgyal Orbán Viktor magyar miniszterelnökkel és Sulyok Tamás köztársasági elnökkel.
15:19, Frissítve: 17:27

Ahol a kihívásból játék lesz

Labdarúgás, röplabda, sakk – ezekben a kategóriákban mérhették össze tudásukat középiskolás diákok és egyetemi hallgatók Szabadkán. Sportnapot tartottak a Magyar Tannyelvű Tanítóképző Kar hallgatói.
13:35, Frissítve: 15:51

Folyamatosak a fejlesztések Szabadkán

Az elmúlt időszakban több utca is aszfaltburkolatot kapott, töltetcserét hajtottak végre a szabadkai 1-es számú vízgyárban, valamint az ivóvíz és a szennyvízhálózat bővítésén is dolgoznak. A VMSZ ezt a munkát június 2. után is folytatná.

Népszerű

Mi drágul, mi nem?

Május elsejétől több luxustermék ára változik Szerbiában. Az áramért és a gázért ugyanannyit fogunk fizetni egész évben.

Drágábbak a luxustermékek Szerbiában

Több luxustermék is megdrágult Szerbiában május elsejétől. Keddtől egy doboz cigarettáért is többet kell fizetnie a dohányosoknak, mint eddig. Ami viszont jó hír, hogy az áram és a gáz árának emelkedésétől idén már nem kell tartanunk.

Cápát fogtak Neum közelében

Veszélyeztetett és szigorúan védett cápafaj egy példányát fogott ki a napokban egy helyi horgász az Adriai-tengeren, a bosznia-hercegovinai Neum közelében.