Ugrás a tartalomra

Sellők a Dunán (Az MTV hírei)

2014.03.26
13:55
A Felvidék Szépe döntője a közmédiában
Vasárnap a Duna közvetíti a Felvidék Szépe döntőjét
A Felvidék Szépe döntője a közmédiában Vasárnap a Duna közvetíti a Felvidék Szépe döntőjét. Az egyórás összeállításban a nézők nemcsak a Komáromi Jókai Színház rendezvényét követhetik, hanem a verseny kulisszatitkaiba is bepillanthatnak.

A Duna főműsoridőben közvetíti vasárnap a Felvidék Szépe gálaestjét. Akik az esti produkcióról lemaradnak, azok a Duna World-ön késő este követhetik a látványos programot. A Komáromi Jókai Színházban március 22-én bemutatott rendezvény egy jól előkészített, összetett kezdeményezés méltó befejezése. Az elmúlt év végén meghirdetett verseny az egész Felvidéket megmozgatta, s mintegy százhúszan vállalták a megmérettetést. A döntőbe a zsűri 18 fiatal lányt válogatott be, és még két lány bekerült a döntőbe a verseny közösségi oldalán és a Szabad Újságban indított szimpátiaszavazás nyomán. „Négy nehéz hónap áll mögöttünk, ez idő alatt készültünk fel a gálára – méltatja a döntőt Varga Péter, a Szabad Újság felvidéki lap tulajdonosa, a Felvidék Szépe ötletgazdája. – A szombat este felejthetetlen élményt nyújtott a versenyzőknek és a nézőknek egyaránt. Teltház, jó hangulat, izgalom jellemezte a kétórás bemutatkozást.” Valóban, a jelenlévők fergeteges estnek lehettek részesei, miközben a versenyzők utcai-, koktél-, estélyi- és fürdőruhában mutatkoztak be. A tizenhat tagú zsűri a csilizpatasi Vasmera Katalint találta a legszebbnek; udvarhölgyeinek a muzslai Juhász Orsolyát és a nyárasdi Kamocsai Dórát választották. A műsorban neves művészek léptek fel: Kállay-Saunders András A Dal győztes számával, a Running-gal (Menekülés) emelte a show hangulatát. „Már azt is megtiszteltetésnek éreztem, hogy részt vehettem az első felvidéki szépségversenyen – nyilatkozta a szépségkirálynő, a pozsonyi Comenius Egyetem harmadéves hallgatója a Térkép című műsorban. – Az életem biztosan megváltozik; a cím rangot, ugyanakkor felelősséget is jelent. A győzelemnek köszönhetően sok helyre hívnak. Szeretném méltó módon képviselni a felvidéki magyarságot mindenhol, szépségkirálynőként is.” A Duna Televízió a gála legszebb pillanatai mellett az előválogatókról készített kisfilmekkel is kedveskedik a nézőknek, s a versenyzők bemutatkozó klipjeit is közkinccsé teszi.

Adás: 2014. március 30., vasárnap (Duna 18.35, Duna World 22.25) Kreatív producer: Cseh Anetta

Most

13:46, Frissítve: 13:56

Elstartolt a strandszezon Újvidéken

Ez a strand az egyik legszebb és legrendezettebb strandnak számít a Duna teljes szerbiai szakaszán, amely számos lehetőséget kínál az idelátogatóknak. A szezonális belépőket mától lehet igényelni.
13:34, Frissítve: 13:42

Tornádó söpör végig az USA középső államain

Heves viharok söpörtek végig az Egyesült Államok középső részén kedden kora reggel, órákkal azután, hogy Oklahomában egy tornádó legalább egy ember halálát okozta és két település egy részét elpusztította.
12:54, Frissítve: 13:09

Biztonságosan két keréken

A biztonságos kerékpáros közlekedésre, valamint a biciklis sport népszerűsítésére hívták fel a figyelmet Szabadka főterén. A Figyelj, hogy lássanak, közlekedj kerékpárral megnevezésű program során általános iskolás gyerekek vehettek részt.
12:11

„Intenzív kampányra kell számítani”

Dr. Pásztor Bálint a Vajdasági Magyar Szövetség elnöke a Szabadkai Magyar Rádió Napindító című műsorában a VMSZ államtitkárairól, a kampányról, valamint szabadkai és országos jelentőségű fejlesztésekről beszélt.

Népszerű

Mi drágul, mi nem?

Május elsejétől több luxustermék ára változik Szerbiában. Az áramért és a gázért ugyanannyit fogunk fizetni egész évben.

Drágábbak a luxustermékek Szerbiában

Több luxustermék is megdrágult Szerbiában május elsejétől. Keddtől egy doboz cigarettáért is többet kell fizetnie a dohányosoknak, mint eddig. Ami viszont jó hír, hogy az áram és a gáz árának emelkedésétől idén már nem kell tartanunk.