Ugrás a tartalomra

„Széles a Balaton vize” (Az MTV hírei)

2014.06.11
17:05
Balatoni Nyár a közmédiában

Június 16-tól, hétfőtől ismét látható az M1-en és a Duna World-ön a Révfülöpről jelentkező Balatoni Nyár
Balatoni Nyár a közmédiában Június 16-tól, hétfőtől ismét látható az M1-en és a Duna World-ön a Révfülöpről jelentkező Balatoni Nyár. A szerkesztők elképzelése szerint külhoni anyagok is rendre helyet kapnak a műsorfolyamban. „Az immár negyedik éve jelentkező Balatoni Nyár betölti azt a szerepet, amit szántunk neki - mondta Szabó László Zsolt, az MTVA megbízott vezérigazgatója. a Magyar Televízió Zrt. (MTV) és a Médiaszolgáltatás-támogató és Vagyonkezelő Alap budapesti sajtótájékoztatóján, majd hozzátette. – A szakemberek szerint a műsor jelentős szerepet játszott abban, hogy az elmúlt három-négy évben fellendült a Balaton környéki turizmus.” A Balatoni Nyár a jól bevált módszerekkel és helyszínen készül. Idén kilenc műsorvezető tölti be a házigazda szerepét. Novodomszky Évát, Rátonyi Krisztinát, Tóth Tamást, Kautzky Armandot és Harsányi Leventét a nézők már korábban is láthatták; Osvárt Andrea, Huszárik Kata, Varga Edit, illetve Bősze Ádám frissen csatlakozik a csapathoz. A közmédia saját gyártású műsorát augusztus 17-ig sugározzák. A Balatoni Nyár kilenc új állandó rovattal bővül. Bemutatja a balatoni régió eseményeit, emellett szervesen kapcsolódik a labdarúgó-világbajnoksághoz, valamint a vízilabda Európa-bajnoksághoz. Lesz gazdarovata, s három műsorrész is foglalkozik a foci vb-vel (drukkerkocsma véleményekkel, tippekkel). Nagy teret szentelnek a gasztronómiának, a nyereményjátékoknak, lesz infóblokk, múltbeli visszatekintő, Balaton-parti települések bemutatkozása, híres emberek balatoni élménybeszámolói, valamint horgászmaraton is. Utóbbi egy éjjel-nappali horgászverseny lesz a révfülöpi móló mellett. „Révfülöp a műsor központja, de a Balaton partjáról az ország egész területére és a határon túlra is kitekintünk – tájékoztatja a nézőket Fábián Barna felelős szerkesztő, aki erdélyi felmenőkkel rendelkezik. – Külhoni anyagokra is számítunk, olyan opusokra, amelyek a felhőtlen vakációhoz és a vízhez kötődnek.” A Balatoni Nyárnak saját Facebook-oldala van, lehet chatelni a műsorvezetőkkel. Az adásokat a Duna World délután teljes egészében megismétli. Az MTI anyaga alapján

Most

21:59, Frissítve: 22:34

Megérkezett Belgrádba a kínai elnök

A kínai elnök gépét szerbiai felségjelzésű MiG-29-es vadászgépek kísérték a Nikola Tesla repülőtérig, ahol a szerb hadsereg gárdája sorakozott fel a tiszteletére.
17:17, Frissítve: 19:39

Ma kiderül, kik vihetik haza az ajándékokat!

A Közügyek kérdésére csaknem ötszáz válasz érkezett Vajdaság szinte minden részéből. Mai műsorunkban kiderül, hogy ki csobbanhat a családjával Mórahalmon. Nézzék a 18 óra 10 perckor kezdődő műsorunkat.
16:02, Frissítve: 16:33

Fiáker szemlét tartottak Cserépalján

Huszonnyolcadik alkalommal szervezték meg a Cserépaljai Fiáker Szemlét. A Parádés Kocsik és Lovak Nemzetközi Szemléjére a dél-bánáti Cserépaljára egész Szerbia területéről érkeztek a lovas sport kedvelői.

Népszerű

Mi drágul, mi nem?

Május elsejétől több luxustermék ára változik Szerbiában. Az áramért és a gázért ugyanannyit fogunk fizetni egész évben.

Drágábbak a luxustermékek Szerbiában

Több luxustermék is megdrágult Szerbiában május elsejétől. Keddtől egy doboz cigarettáért is többet kell fizetnie a dohányosoknak, mint eddig. Ami viszont jó hír, hogy az áram és a gáz árának emelkedésétől idén már nem kell tartanunk.