Ugrás a tartalomra

Szépek között is a legszebb (Az MTV hírei)

2014.03.19
19:01
A Felvidék Szépe versenyről a közmédiában

Először rendezik hagyományteremtő céllal a Felvidék Szépe versenyt
A Felvidék Szépe versenyről a közmédiában Először rendezik hagyományteremtő céllal a Felvidék Szépe versenyt. A Szabad Újság szervezésének nem titkolt célja, hogy a megosztott felvidéki magyarságnak igényes, szórakoztató programot nyújtson. A közmédia felkarolta a kezdeményezést, s számos műsorában számol be a jeles eseményről.

A Komáromi Jókai Színház március 22-én ad otthont a Felvidék Szépe verseny döntőjének. Az ünnepi gálán a hölgyek bemutatkozása mellett neves magyar énekesek, előadóművészek előadók lépnek fel. A végső megmérettetést hosszú válogató előzte meg. A résztvevőket a zsűri 120 jelentkezőből választotta ki. A 18 továbbjutóhoz további két lány csatlakozott, akik a Felvidék Szépe közösségi oldalán, illetve a kezdeményező Szabad Újságban indított szimpátiaszavazás során a legtöbb támogató voksot és szelvényt gyűjtötték össze. A hagyományteremtés igényével szervezett vetélkedő döntőjét a Duna Televízió is felveszi, és későbbi időpontban sugározza. Az MTVA műsorai e héten kiemelten foglalkoznak a példamutató kezdeményezéssel. „Az első alkalommal rendezett seregszemle a szervezőket is új feladat elé állította –válaszol Bereki Anikó felelős szerkesztő-műsorvezető kérdésére Csóka Dóra sajtószóvivő az Átjáróban. – Célunk, hogy olyan szépségkirálynőt válasszunk, aki külcsínben méltó módon viseli egy évig a koronát, s felelősséggel képviseli a felvidéki magyarságot minden megnyilatkozásában.” (M1, csütörtök 13.30) A Kívánságkosárban Volf-Nagy Tünde és Klement Zoltán műsorvezetők a verseny arcát, Rákosi Annamáriát faggatják. „Nagyon szépek és kedvesek a döntős lányok – fokozza az érdeklődést a Miss World Hungary 2013 győztese. – Most érkeztem a párkányi felkészítő táborból, ahol az egybegyűlteket a színpadi mozgás fortélyaira tanítottam, s tanácsokkal segítettem a lányok öltözködését, frizurájuk és sminkjük elkészítését. A látottak alapján a verseny csak sikeres lehet” (csütörtök, Duna 12.45, Duna World 23.00) A Kárpát Expresszt, a Duna külhoni tematikájú műsorát is élénken foglalkoztatja a Felvidék népszerű programja. Kozári Réka műsorvezető nemcsak az eseményre, hanem az akció hátterére és fogadtatására is kíváncsi (péntek Duna 6.00, Duna World 9.05). A Határok nélkül csütörtöki adása ugyancsak foglalkozik a Felvidék Szépével. Haják-Szabó Mária felvidéki tudósító mikrofonja előtt ismét a szóvivő ad átfogó képet az előkészületekről, a döntő jelentőségéről és az előrelátható izgalmakról (Kossuth Rádió 18.30). A nézők és hallgatók a 180 perc (Kossuth Rádió 6.00-9.00) és a Ma Reggel (M1 5.50-9.00) pénteki adásából tudhatnak meg egyéb részleteket a legszebb felvidéki lányok próbatételéről. A hétfői Térképben, a nézők már rövid összeállítást is láthatnak a szombati gálaestről. Kalocsai Andrea, a Duna világmagazinjának műsorvezetője a szépségkirálynőt is vendégül látja (Duna 16.30).  

Most

19:37, Frissítve: 19:54

Nem hadászati nukleáris gyakorlatot tart Oroszország

Arra utasította az orosz fegyveres erők vezérkarát Vlagyimir Putyin orosz elnök, hogy készüljön fel egy olyan hadgyakorlatra, amelyen nem hadászati nukleáris fegyverek használatát fogják gyakorolni - közölte az orosz védelmi minisztérium.

Népszerű

Mi drágul, mi nem?

Május elsejétől több luxustermék ára változik Szerbiában. Az áramért és a gázért ugyanannyit fogunk fizetni egész évben.