Ugrás a tartalomra

A Szomszédnéni Produkciós Iroda az idei Karinthy-gyűrűs (Az MTV hírei)

2014.06.25
14:20
A Magyar Rádió Nonprofit Zrt
A Magyar Rádió Nonprofit Zrt. és az MTVA a külhoni duónak ítélte oda a magyar humoristák elismerésére alapított Karinthy-gyűrűt. A Magyar Rádió Humorfesztiváljának felfedezettjei július közepén vehetik át a díjat. A honi stand-up műfajt képviselő Bálint Ferenc és Tóth Szabolcs 2001-ben hozták létre társulatukat Erdélyben. Tagjai a Dumaszínháznak, valamint ötletgazdái és szervezői a régió legnagyobb humorrendezvényének, az Erdélyi Humorfesztiválnak. A Szomszédnéni Produkciós Iroda a Kossuth Rádióban hallható Rádiókabaré műsoraiban nyújtott kiemelkedő munkájáért részesült az elismerésben. Az alapítás óta 39. alkalommal odaítélt díjat először kapják külhoni humoristák. A Karinthy-gyűrű a magyar humor legnagyobb díja, amelyet 1975 óta minden évben átadnak. Az elismerést olyan kiváló humoristák kapták meg eddig, mint a díj alapítója, Marton Frigyes, Hofi Géza, Markos György és Nádas György párosa, Fábry Sándor, Kern András, Kovács András Péter, Kőhalmi Zoltán, Bödőcs Tibor, illetve Hadházi László. „Büszkék vagyunk, hogy külhonból mi kaphattuk meg először e jelentős kitüntetést – értékelte a díjat Tóth Szabolcs. - Mikor Kolozsváron átvettem építész-diplomámat, nem gondoltam, hogy a humor területén kapok jeles elismerést. A Szomszédnéni Produkciós Iroda két tagja, Bálint Ferenc és Tóth Szabolcs Jónás Istvántól, a Magyar Rádió Nonprofit Zrt. vezérigazgatójától, illetve Dr. Szabó László Zsolttól, az MTVA vezérigazgatójától veheti át a díjat júliusban.

Most

13:46, Frissítve: 13:56

Elstartolt a strandszezon Újvidéken

Ez a strand az egyik legszebb és legrendezettebb strandnak számít a Duna teljes szerbiai szakaszán, amely számos lehetőséget kínál az idelátogatóknak. A szezonális belépőket mától lehet igényelni.
13:34, Frissítve: 13:42

Tornádó söpör végig az USA középső államain

Heves viharok söpörtek végig az Egyesült Államok középső részén kedden kora reggel, órákkal azután, hogy Oklahomában egy tornádó legalább egy ember halálát okozta és két település egy részét elpusztította.
12:54, Frissítve: 13:09

Biztonságosan két keréken

A biztonságos kerékpáros közlekedésre, valamint a biciklis sport népszerűsítésére hívták fel a figyelmet Szabadka főterén. A Figyelj, hogy lássanak, közlekedj kerékpárral megnevezésű program során általános iskolás gyerekek vehettek részt.
12:11

„Intenzív kampányra kell számítani”

Dr. Pásztor Bálint a Vajdasági Magyar Szövetség elnöke a Szabadkai Magyar Rádió Napindító című műsorában a VMSZ államtitkárairól, a kampányról, valamint szabadkai és országos jelentőségű fejlesztésekről beszélt.

Népszerű

Mi drágul, mi nem?

Május elsejétől több luxustermék ára változik Szerbiában. Az áramért és a gázért ugyanannyit fogunk fizetni egész évben.

Drágábbak a luxustermékek Szerbiában

Több luxustermék is megdrágult Szerbiában május elsejétől. Keddtől egy doboz cigarettáért is többet kell fizetnie a dohányosoknak, mint eddig. Ami viszont jó hír, hogy az áram és a gáz árának emelkedésétől idén már nem kell tartanunk.