Ugrás a tartalomra

Fejenként évi 107 kiló csomagolóanyagot dobnak ki Németországban

2019.11.18
22:59
2023.11.02
09:04
Forrás
MTI
Egyre több csomagolási hulladék keletkezik Németországban, a szövetségi környezetvédelmi hivatal (UBA) hétfőn megjelent kimutatása szerint az egy főre jutó mennyiség meghaladja az évi 100 kilogrammot.

Az UBA közleménye szerint a legutóbbi vizsgált évben, 2017-ben országszerte 18,72 millió tonna csomagolási hulladék keletkezett, ami új történelmi csúcs és 3 százalékos növekedés az egy évvel korábbi 18,16 millió tonnához képest.

A lakossági fogyasztás részaránya 47 százalékos, ami 3,8 százalékpontos növekedés éves szinten, és 8,84 millió tonna, vagyis fejenként 107 kilogramm kidobott csomagolóanyagot jelent.

A növekedés egyik fő oka a gazdasági fellendülés, ami több terméket, és így több csomagolási hulladékot is jelent. Fontos tényező a fogyasztói szokások változása is. Így nagy szerepe van a csomagküldő rendszeren alapuló internetes vásárlás és a házon kívüli étkezés szokásának. A csomagolóanyagoktól elvárt új tulajdonságok és funkciók, például az újrazárhatóság és a termék adagolásához mellékelt kiegészítők is növelik a hulladék mennyiségét, és az is, hogy a fogyasztói termékek gyártói számos árucikket egyre kisebb adagokba porciózva forgalmaznak.

A németek túl sok csomagolóanyagot fogyasztanak, ami árt a környezetnek - húzta alá Maria Krautzenberg, az UBA vezetője, kiemelve, hogy sokszor indokolatlanul "anyagintenzív" a termékek csomagolása. Így például a fogkrémeknél gyakori, hogy az anyagot tartalmazó tubust, vagyis magát a becsomagolt terméket is még külön becsomagolják.

Azonban az újrahasznosítási arány viszonylag magas, a csomagolási hulladék valamennyi típusát együttvéve csaknem 70 százalékos, de a környezet védelmében még tovább kell emelni - tette hozzá a szakember.

A hivatal adatai szerint a papír és a kartonpapír esetében 87,6 százalék, az üvegnél 84,4 százalék az újrahasznosított anyag aránya, a műanyagnál viszont csupán 49,7 százalék, a csomagolóanyagokhoz felhasznált fa esetében pedig mindössze 25,8 százalék.

Németország
csomagolási hulladék

Kapcsolódó tartalmak

Most

17:17, Frissítve: 18:26

Ma kiderül, kik vihetik haza az ajándékokat!

A Közügyek kérdésére csaknem ötszáz válasz érkezett Vajdaság szinte minden részéből. Mai műsorunkban kiderül, hogy ki csobbanhat a családjával Mórahalmon. Nézzék a 18 óra 10 perckor kezdődő műsorunkat.
16:02, Frissítve: 16:33

Fiáker szemlét tartottak Cserépalján

Huszonnyolcadik alkalommal szervezték meg a Cserépaljai Fiáker Szemlét. A Parádés Kocsik és Lovak Nemzetközi Szemléjére a dél-bánáti Cserépaljára egész Szerbia területéről érkeztek a lovas sport kedvelői.
13:46, Frissítve: 16:59

Elstartolt a strandszezon Újvidéken

Ez a strand az egyik legszebb és legrendezettebb strandnak számít a Duna teljes szerbiai szakaszán, amely számos lehetőséget kínál az idelátogatóknak. A szezonális belépőket mától lehet igényelni.

Népszerű

Mi drágul, mi nem?

Május elsejétől több luxustermék ára változik Szerbiában. Az áramért és a gázért ugyanannyit fogunk fizetni egész évben.

Drágábbak a luxustermékek Szerbiában

Több luxustermék is megdrágult Szerbiában május elsejétől. Keddtől egy doboz cigarettáért is többet kell fizetnie a dohányosoknak, mint eddig. Ami viszont jó hír, hogy az áram és a gáz árának emelkedésétől idén már nem kell tartanunk.