Ugrás a tartalomra

Plágiumnak minősítették Siniša Mali doktori disszertációját

2019.11.21
19:44
Forrás
Vajdasági RTV
A Belgrádi Egyetem etikai tanácsa plágiumnak minősítette Siniša Mali pénzügyminiszter doktori disszertációját, és a doktori fokozat visszavonását kezdeményezte.

Az etikai tanács véleménye szerint a pénzügyminiszter szó szerint vett át más szerzőktől jelentős részeket doktori munkájában anélkül, hogy azok eredetét feltüntette volna.

Siniša Mali korábban többször is tagadta, hogy plagizált volna, ma pedig kijelentette, hogy most a jövő évi költségvetés vitájával kell foglalkoznia, az egyetemi etikai tanács döntésére csak néhány nap múlva jut ideje.

Siniša Mali 2013-ban védte meg a szerbiai privatizációról és annak hatásairól szóló doktori munkáját a Belgrádi Egyetemen, ám a tanulmány eredetiségét többen azonnal vitatni kezdték.

A plágiumgyanú kivizsgálásának lassúsága miatt szeptemberben több egyetemista is bezárkózott az egyetem főépületébe, és gátolta a hivatalok munkáját. A tiltakozást tizenkét nap után hagyták abba, amikor ígéretet kaptak a felsőoktatási intézmény vezetőjétől arra, hogy az etikai bizottság valóban elvégzi a munkáját.

Siniša Mali
doktori értekezés
plágium

Kapcsolódó tartalmak

Most

17:17, Frissítve: 17:31

Ma kiderül, kik vihetik haza az ajándékokat!

A Közügyek kérdésére csaknem ötszáz válasz érkezett Vajdaság szinte minden részéből. Mai műsorunkban kiderül, hogy ki csobbanhat a családjával Mórahalmon. Nézzék a 18 óra 10 perckor kezdődő műsorunkat.
16:02, Frissítve: 16:33

Fiáker szemlét tartottak Cserépalján

Huszonnyolcadik alkalommal szervezték meg a Cserépaljai Fiáker Szemlét. A Parádés Kocsik és Lovak Nemzetközi Szemléjére a dél-bánáti Cserépaljára egész Szerbia területéről érkeztek a lovas sport kedvelői.
13:46, Frissítve: 16:59

Elstartolt a strandszezon Újvidéken

Ez a strand az egyik legszebb és legrendezettebb strandnak számít a Duna teljes szerbiai szakaszán, amely számos lehetőséget kínál az idelátogatóknak. A szezonális belépőket mától lehet igényelni.
13:34, Frissítve: 13:42

Tornádó söpör végig az USA középső államain

Heves viharok söpörtek végig az Egyesült Államok középső részén kedden kora reggel, órákkal azután, hogy Oklahomában egy tornádó legalább egy ember halálát okozta és két település egy részét elpusztította.
12:54, Frissítve: 16:25

Biztonságosan két keréken

A biztonságos kerékpáros közlekedésre, valamint a biciklis sport népszerűsítésére hívták fel a figyelmet Szabadka főterén. A Figyelj, hogy lássanak, közlekedj kerékpárral nevű programban általános iskolás gyerekek vehettek részt.

Népszerű

Mi drágul, mi nem?

Május elsejétől több luxustermék ára változik Szerbiában. Az áramért és a gázért ugyanannyit fogunk fizetni egész évben.

Drágábbak a luxustermékek Szerbiában

Több luxustermék is megdrágult Szerbiában május elsejétől. Keddtől egy doboz cigarettáért is többet kell fizetnie a dohányosoknak, mint eddig. Ami viszont jó hír, hogy az áram és a gáz árának emelkedésétől idén már nem kell tartanunk.