Ugrás a tartalomra

Oltárt és hittantermet szenteltek fel a szabadkai Szent Kereszt templomban

2019.11.24
14:01
2019.11.24
16:13
Forrás
Pannon RTV
Ünnepélyesen felszentelték a Szent Péternek ajánlott hittantermet, valamint a szabadkai Szent Kereszt templom altemplomának oltárát vasárnap délelőtt Szabadkán.

Cél, hogy a fiataloknak az egyház berkeiben, hitközelben biztosítsanak értékes közösségi életet.

A kiserdei Szent Kereszt templomban az ünnepélyes szentmisét Rokay Zoltán pap celebrálta, majd megáldotta a felújított és kibővített közösségi termet. A szertartásra sokan eljöttek. Rózsa Irénke elmondta, hogy minden vasárnap jár a családjával a templomba.

A szobrok, de legfőképpen a kardos katonaszobor bűvölte el Perna Botondot a hittanteremben, és a festményeket is szívesen nézegeti: „Szívesen járok hittanra, mert sokat tanulok belőle. Legjobban a katonaszobor tetszik a karddal a kezében.”

A szabadkai Szent Kereszt templom altemplomának oltárát, valamint a gránit kővel díszített kriptát szentelték fel vasárnap délelőtt a szabadkai Szent Kereszt és Szent Péter plébánián. Csizmár Oszkár plébános elmondta, hogy a hittanteremnek kulturális jelentősége is van, mert falait a keresztény katolikus kultúrát és a magyar történelmet bemutató festmények díszítik.

Csizmár Oszkár, plébános, Szent Kereszt és Szent Péter plébánia, Szabadka: „Ábrázolták a magyar kultúrát, hiszen ott van a magyar címer, a magyar korona. Az imádság a Jézus Szívéhez, hogy Jézus Szíve könyörülj meg rajtunk, és fogadj el minket. Így tulajdonképpen az épület és a művészet is segít ráhangolódni azokra a szellemi értékekre, amelyek láthatatlanok, de azért megjelennek.”

A Szent Kereszt és Szent Péter plébániához 400 gyermek tartozik, de van, hogy nyolcvan gyermek is jár a hittanórákra. Cél, hogy a hittantermet közösségi helyiségként is birtokába vegye a közösség, mert a templom nemcsak egyházi intézmény, hanem a közösség tulajdona is.

Rokay Zoltán, kiérdemesült egyetemi tanár-pap, Szabadkai Egyházmegye: „A tágabb egyházi működéshez természetesen nemcsak a liturgikus cselekmények és nemcsak a hitbuzgalmi események tartoznak, hanem ez egy sokkal szélesebb, tágabb terület. Hogyha gyerekek neveléséről vagy gyermek oktatásról van szó, akkor itt a kedvesebb vagy erőteljesebb szó és intelem is benne van tulajdonképpen a pakliban, ahogy szokás mondani. Az pedig nem föltétlenül felel meg a templom szakralitásának.”

A munkálatok csaknem tíz évig tartottak, és részben a hívek adományaiból, részben a magyar kormány támogatásával valósult meg.

oltár
hittanterem
felszentelés
Szabadka
Szent Kereszt templom

Most

19:37, Frissítve: 19:54

Nem hadászati nukleáris gyakorlatot tart Oroszország

Arra utasította az orosz fegyveres erők vezérkarát Vlagyimir Putyin orosz elnök, hogy készüljön fel egy olyan hadgyakorlatra, amelyen nem hadászati nukleáris fegyverek használatát fogják gyakorolni - közölte az orosz védelmi minisztérium.

Népszerű

Mi drágul, mi nem?

Május elsejétől több luxustermék ára változik Szerbiában. Az áramért és a gázért ugyanannyit fogunk fizetni egész évben.