Ugrás a tartalomra

Láthatósági mellényeket osztott a VMSZ Ifjúsági Fórum a kerékpárral közlekedőknek Topolyán

2019.12.03
13:22
2019.12.03
19:14
Forrás
Pannon RTV
Az elmúlt napokban több baleset is volt a szerbiai utakon, ezért is tartották fontosnak az akciót.

A kezdeményezést nagy érdeklődés övezte, egy óra alatt száznál is több láthatósági mellény talált gazdára.

A kerékpárosok számára fontos, hogy észrevehetőek legyenek az utakon, és ne kerüljön sor újabb szerencsétlenségekre. Az akciót egész Topolya község területén szeretnék terjeszteni, ezáltal is biztonságossá tenni a közlekedést - mondta Kovács Viktor, a topolyai VMSZ Ifjúsági Fórumának elnöke.

Kovács Viktor, elnök, VMSZ Ifjúsági Fóruma, Topolya: „Mi is közlekedünk kocsival, és nagyon sok kivilágítatlan és mellény nélküli kerékpárossal találkozunk, ami a sofőrök vezetését megnehezíti, mert nagyon nehéz őket észrevenni. Nagyon nagy veszélyben vannak a kerékpárosok és a gyalogosok is. Ezt egy nagyon fontos dolognak éreztük, így támadt ez az ötletünk, hogy mellényeket osztogatunk az embereknek, hogy minél nagyobb biztonságban tudjanak közlekedni. A sofőröknek ez által tudunk segíteni, hogy könnyebben észre tudják venni a járókelőket.

Topolya
Vajdasági Magyar Szövetség
Ifjúsági Fórum
Kovács Viktor

Kapcsolódó tartalmak

Most

18:36

Cápát fogtak Neum közelében

Veszélyeztetett és szigorúan védett cápafaj egy példányát fogott ki a napokban egy helyi horgász az Adriai-tengeren, a bosznia-hercegovinai Neum közelében.
17:58, Frissítve: 18:12

Hszi Csin-ping megérkezett Franciaországba

A kínai elnök Emmanuel Macron francia államfő meghívására érkezett Párizsba, ugyanis a két ország 60 éve lépett diplomáciai kapcsolatba. Hszi Csin-ping franciaországi látogatása után Szerbiába és Magyarországra is ellátogat.
16:01, Frissítve: 16:11

Verstappené a pole pozíció

A címvédő és háromszoros világbajnok Max Verstappen, a Red Bull versenyzője volt a leggyorsabb a Forma-1-es Miami Nagydíj szombati időmérő edzésén, így a vasárnapi futamot ő kezdheti majd az élről.

Népszerű

Mi drágul, mi nem?

Május elsejétől több luxustermék ára változik Szerbiában. Az áramért és a gázért ugyanannyit fogunk fizetni egész évben.