Ugrás a tartalomra

Sikeres évet zár Magyarkanizsa

2019.12.03
13:58
2019.12.03
19:16
Forrás
Pannon RTV
Sikeres, pályázatokban és infrastruktúra-fejlesztésekben dús évet tudhat maga mögött Magyarkanizsa község – jelentette ki évértékelőjében Fejsztámer Róbert, Magyarkanizsa polgármestere.

A pályázatoknak köszönhetően az elmúlt egy évben megszépült a nagypark és a Tisza-part is, elkezdődött a szennyvíztisztító kapacitásának bővítése, jelenleg is zajlik a főtér felújítása, de emellett több utat, utcát és intézményt is sikerült felújítani. Ezek összege mintegy 250 millió dinárt jelentett a 2019-es évben, amelyekre az önrészt az önkormányzat biztosította a költségvetésből, ami mintegy 80 millió dinárt tett ki. Az idei költségvetés az év végéig megközelítőleg eléri majd a 80 százalékot, ami mintegy 850 millió dinárt jelent. Ezek jelentős részét a közigazgatási intézmények, az egészségház, óvodák, iskolák és a szociális központok fenntartására fordítják, de a mezőgazdasági termelőket és a civil szervezeteket is támogatták – nyilatkozta évértékelőjében Fejsztámer Róbert, Magyarkanizsa polgármestere.

Fejsztámer Róbert, polgármester, Magyarkanizsa: „A 2019-es évet lehet alapul venni a 2020-as tervezéséhez. Minden egyes szolgáltatást, minden egyes támogatási, politikai részt végig tudtunk csinálni, amit elterveztünk, legyen az akár a közterületek, közterek minőségi tisztán tartása vagy karbantartása, vagy akár a civil szervezetek és a sportegyesületek, vagy a kulturális programjaink támogatása és a finanszírozása. Tehát úgy gondolom, hogy a 2019-es évben megtaláltuk azt a középutat, azt az egyensúlyt, amin keresztül a következő évek tervezésénél ez egy jó alap, ezt a színvonalat kell fenntartani.¨

Magyarkanizsa
évértékelő
Fejsztámer Róbert
polgármester
Tisza-part
költségvetés

Most

21:59, Frissítve: 22:34

Megérkezett Belgrádba a kínai elnök

A kínai elnök gépét szerbiai felségjelzésű MiG-29-es vadászgépek kísérték a Nikola Tesla repülőtérig, ahol a szerb hadsereg gárdája sorakozott fel a tiszteletére.
17:17, Frissítve: 19:39

Ma kiderül, kik vihetik haza az ajándékokat!

A Közügyek kérdésére csaknem ötszáz válasz érkezett Vajdaság szinte minden részéből. Mai műsorunkban kiderül, hogy ki csobbanhat a családjával Mórahalmon. Nézzék a 18 óra 10 perckor kezdődő műsorunkat.
16:02, Frissítve: 16:33

Fiáker szemlét tartottak Cserépalján

Huszonnyolcadik alkalommal szervezték meg a Cserépaljai Fiáker Szemlét. A Parádés Kocsik és Lovak Nemzetközi Szemléjére a dél-bánáti Cserépaljára egész Szerbia területéről érkeztek a lovas sport kedvelői.

Népszerű

Mi drágul, mi nem?

Május elsejétől több luxustermék ára változik Szerbiában. Az áramért és a gázért ugyanannyit fogunk fizetni egész évben.

Drágábbak a luxustermékek Szerbiában

Több luxustermék is megdrágult Szerbiában május elsejétől. Keddtől egy doboz cigarettáért is többet kell fizetnie a dohányosoknak, mint eddig. Ami viszont jó hír, hogy az áram és a gáz árának emelkedésétől idén már nem kell tartanunk.