Ugrás a tartalomra

Béremelést kapnak a postások

2019.12.05
07:34
Forrás
Tanjug
Tíz százalékos fizetésemelést ígért januártól a Szerbiai Posta a dolgozóinak.

Ezt a közvállalat tegnap tudatta közleményben. A béremelés mellett arra is ígéretet tett, hogy a 2019-es évben megvalósított nyereségét is kiosztja a jövő év márciusában, amint az éves pénzügyi jelentését elfogadják. A tervek szerint már a januári fizetések is magasabbak lesznek, megközelítve a köztársasági átlagbér mértékét – áll a közleményben. A postai dolgozók béremeléséről a posta vezetésével Nebojša Stefanović belügyminiszter tegnap tárgyalt. Mint ismeretes a postások a napokban azért kezdtek sztrájkba, mert idén márciusban ígéretet kaptak arra, hogy emelik a bérüket, ám ez azóta sem történt meg.

bérelemelés
posta
sztrájk
fizetésemelés
Szerbiai Posta

Most

Népszerű

Mi drágul, mi nem?

Május elsejétől több luxustermék ára változik Szerbiában. Az áramért és a gázért ugyanannyit fogunk fizetni egész évben.